2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Nemzeti szégyen Stonehenge elhanyagolása

2010. január 14. 09:56 The Guardian

„Nemzeti szégyennek” nevezte egy jeles turisztikai magazin főszerkesztője azt a brit szerencsétlenkedést, amelynek során az örökségvédők és a hatóságok évtizedek óta képtelenek megoldani a prehisztorikus kőkör körüli forgalom elterelését.

Bár hamarosan csillogó-villogó, ám mégis elrejtett látogatóközpont épül, ahonnan a környezetet kímélő járművekkel lesz felkereshető a kőkör, a Wanderlust magazinnak elege lett, és a helyet veszélyeztetett örökséggé nyilvánították. Nem ez az egyetlen hasonló helyszín: Machu Picchut a turistacunami miatt vették fel a listára.

A magazin főszerkesztője, Lyn Hughes szerint az A303 és A344-es utak „brutálisan elválasztják a kőkört természetes környezetétől”, és így a látogatók csak a történelmi csoda egy apró részletét élvezhetik. Szerinte nemzeti szégyen, hogy a kormányzat nem tud dűlőre jutni az ügyben a beruházókkal.

Hughes nem első alkalommal kelt ki a szerencsétlenkedés ellen: már 21 évvel ezelőtt, 1989-ben is felemelte szavát az illetékes parlamenti bizottságban - ám úgy tűnik mindez hasztalan volt. Hasztalan, annak ellenére is, hogy a látogatóközpontok generációinak terveire és ötleteire fontmilliók mentek el, amit általában szintén kormányzati pénzből fizetett konzultációk, viták, és vizsgálatok követtek. A helyszínen azonban semmi sem változott.

Stonehenge helyzete sem egyszerű: a kör az English Heritage felügyelete alatt áll, míg a környező földterületeket és az azokon található prehisztorikus emlékeket a National Trust kezeli. A szakértők most már csak abban bíznak, hogy a 2012-es olimpiáig megépülhet egy új, és olcsó látogatóközpont, ami talán méltó lesz a környékhez.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár