Nem tudnak repülni a képzőművészet angyalai
2009. december 23. 09:44 The Daily Telegraph
Újabb furcsa elmélettel sokkolnak a brit kutatók: egyikük szerint a képzőművészeti ábrázolások szárnyas lényei a valóságban nem lennének képesek repülni.
Korábban
Roger Wotton biológus professzornak, a University College London kutatójának az intézmény Opticon című lapjában megjelent „Angels, Putti, Dragons and Fairies: Believing the Impossible” című tanulmánya szerint a művészet mitológiai teremtményei jelen formájukban, azaz emberi karokkal, és a madarakhoz hasonló szárnyakkal képtelenek lennének a repülésre. Szerinte a festményeken látható angyalok és kerubok nem hogy a levegőben küzdeni, de repülni sem lennének képesek - legfeljebb olyan erős szélben, amely szárnyak nélkül is a magasba emelné őket.
Szerinte a repülésre azért sem kerülhetne sor, mert az angyalokon sehol sem látni a szárnyak mozgatásához szükséges izomzatot. Ennek vizsgálatához az ábrázolásokat madarak, és szárnyas rovarok, így például a szitakötő testfelépítésével hasonlították össze. Ennek során fedezték fel, hogy egyedül Giotto angyalai lennének képesek repülni, de ez is csak siklórepülés lenne, és felszállni ők sem lennének képesek.
A világ legfontosabb vallási festményei és építészeti emlékei tele vannak angyalokkal, kerubokkal és puttókkal, amelyek Isten és az emberek között töltik be az eget. A beléjük vetett hit még ma is olyan erős, hogy egy nemrég elvégzett közvélemény-kutatás során kiderül, hogy az amerikaiak 68 százaléka hisz a hasonló szárnyas lényekben, és az angyalok és démonok között vívott epikus küzdelemben.
Wotton szerint az angyalokban azért is könnyű hinni, mert míg emberi külsejük a sebezhetőséget, szárnyaik az emberfeletti erőt és hatalmat szimbolizálják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap