Arab hódítás az interneten
2009. december 17. 09:01 MTI
Megkezdte nemzeti archívumának elérhetővé tételét arab nyelven az interneten Egyiptom, miután a múlt hónapban a világon elsőként arab írású domainnevet jegyeztetett be.
Korábban
A digitalizálás célja, hogy növeljék a világhálón elérhető arab nyelvű tartalmakat. Elemzők szerint a világ internetes tartalmainak jelenleg mindössze 1 százaléka van arabul. Eddig kilenc arab ország regisztráltatott arab nyelvű elérési útvonalat, közülük Egyiptom elsőnek jegyeztette be saját internetes tartománynevét arabul (.miszr).
Tarek Kamel távközlési miniszter szerint a digitalizált archívumnak különösen akkor lesz jelentősége, ha elterjednek az arab domainnevek. "Olyan arab nyelvű tartalmat készítünk, amely digitálisan adja vissza Egyiptom hosszú történelmét" - hangsúlyozta a miniszter. Összesen 25 millió dokumentum digitalizálását tervezi az egyiptomi Nemzeti Levéltár, amelynek honlapján máris elérhető 1 millió oldalnyi anyag.
Az internetes domainneveket ellenőrző, a kiosztott nevekkel és számokkal foglalkozó internetes társaság (ICANN) szerint várhatóan 2010-től kezdenek el működni a gyakarlatban is az arab nyelvű elérési útvonalak. Míg a világon 300 millió arab él, az arab nyelvű tartalmak csak 1 százalékát teszik ki a világ internetes tartalmának, ami "abnormális" - mondta Rasa Abdulla, a kairói Amerikai Egyetem professzora.
A saját, nem latin betűs nyelvek használatától az internetezés további gyors terjedését várják szakértők, akiknek meggyőződése, hogy például a 77 milliós Egyiptomban nem lenne már 50 millió embernek mobiltelefonja, ha azt nem használhatná arabul.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap