Aranymosók és hajómalmok
2009. november 20. 10:04 MTI
A Komárom környékén használt hajómalmokról és molnáraikról nyílik kiállítás a komáromi Klapka György Múzeumban, holnap pedig kétnapos konferencia kezdődik a szőnyi művelődési házban.
Korábban
A rendezvényt a Megyei Népművészeti Egyesület szervezi. A hagyományos komáromi mesterségek közül korábban az aranymosóknak és a tulipántos ládák készítőinek szenteltek értékmentő kiállítást és konferenciát. Előadásokat tartanak a Duna csallóközi szakaszán lévő vízimalmokról, majd a Budapest és Baja között lévő hajómalmokról és bemutatják a székesfehérvári Szent István király Múzeum új állandó kiállítását és Hegedűs Sándor hajómalommakett-készítő munkáit. A résztvevők a Monostori erődben megtekintik a Kenyérmúzeumot, majd a szlovákiai Gútán felkeresik a Hajómalom Múzeumot.
Komárom környékén az ipari forradalomig több hajómalom működött, melyek a vízfolyással együtt vándoroltak. A hajómalom két hajóból állt: a víz belső oldalán lévő völgyhajóból és a parthoz közel álló házhajóból. A házhajóban volt a malomszerkezet és a molnár lakóhelye, a völgyhajó nyitott volt és csak arra szolgált, hogy a két hajó között forgó lapátkerék tengelyének egyik vége rajta nyugodjon.
A Nagy-Dunán egykor működő hajómalom újjáépített példánya jelenleg Gútán tekinthető meg. A gútai hajómalmot a komáromi hajógyárban építették újjá. Mivel a Dunán nem találtak biztonságos helyet számára, ezért felvontatták a Vágon Gútára. A hajómalom a város közepén kialakított mesterséges szigeten található, amelyre Európa leghosszabb fedett fahídja vezet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2022
- A szeretet mártírjai – megjelent a Múlt-kor téli száma
- Maksymilian Kolbe atya önfeláldozása
- Az embermentő Jane Haining
- Sisi unokahúgának botrányos emlékiratai
- Diego Velázquez: Krisztus Márta és Mária házában
- Karikás Mihály és a Kis Pipa
- A fordulatra képtelen fenegyerek: Grósz Károly
- A Szentföld egy magyar tiszt szemével
- Clara Schumann – A nő, akinek először sikerült
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap