A röntgenkészülék a legfontosabb találmány
2009. november 4. 18:35 MTI, BBC News
A britek szerint a röntgenkészülék a legfontosabb találmány. A londoni Tudomány Múzeumának felhívására ötvenezer szavazat alapján állt össze a múltra, jelenre és jövőre a legnagyobb hatást gyakorló találmányok tízes toplistája.
Korábban
A szavazók a tudomány, a technika, a technológia és az orvostudomány legjelentősebb eredményeit állították fontossági sorrendbe. Az első három helyet az orvostudomány vívmányai foglalták el: a röntgenkészüléket a penicillin és a DNS kettős spiráljának felfedezése követte a voksok alapján.
Andy Adam professzor, a brit Radiológusok Királyi Kollégiumának elnöke nagyon elégedett volt az eredménnyel. Mint mondta: a röntgenkészülék megalkotása valóban forradalmasította az orvosi gyakorlatot, és napjainkra már odáig fejlődött a technológia, hogy gyakorlatilag elértük az "átlátszó páciensek" korszakát.
A röntgensugárzást 1895-ben fedezte fel Wilhelm Röntgen német fizikus, s mivel nem sejtette az eredetét, X-sugárnak nevezte el. Később jött rá, hogy a sugár áthatol a húson, és segítségével jó felvételt lehet készíteni a csontokról. Az első fennmaradt röntgenkép az orvos feleségének kezéről készült 1895 decemberében. A felfedezésért Röntgen 1901-ben elsőként kapta meg a fizikai Nobel-díjat.
A toplista további helyezettjei sorrendben: az Apollo 10 űrkabin, a V2 rakétamotor, a Stephenson mozdonya, az első ACE számítógép, a gőzmotor, a Ford T-modell és az elektromos távíró. A szavazást fennállásának 100. évfordulója alkalmából hirdette meg a londoni Science Museum. A tíz korszakalkotó kiválasztottat egy különleges "centenáriumi utazás" keretében lehet megtekinteni a kiállítás termeiben.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.