Őze Lajos
2009. július 19. 10:03
(1935-1984)
Őze Lajos Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, kiváló művész Szentesen született 1935. április 27-én, nagyon szegény családban. Alkalmi munkás apja hentesként kezdte, s uránbányászként fejezte be életét, anyja a helyi állami gazdaságban volt szakácsnő, majd gyermeknevelő, cseléd, mindenes. Szülei válása után, tíz évesen nevelőanyához került, aki verte, ekkor kezdett el dadogni. E hibája miatt sem játszótársai, sem barátai nem akadtak, a magányos gyerek az olvasásba menekült.
A növénytermesztő szakmunkásképzőben szerencséjére akadt egy nagyszerű tanár, aki a szünetben feleltette, hogy a többiek ne nevessék ki. A gyógyulást a nótázásnak köszönhette, a nagyapjától tanult dalok dúdolása felszabadította gátlásait - olyannyira, hogy verseket kezdett mondani. Bejutott a Színművészeti Főiskolára, ahol Gellért Endre vezette a főtanszakot. A kiváló színészpedagógus felfigyelt Őze tehetségére, s délutánonként órákat foglalkozott vele külön.
A diploma megszerzése után pályáját karakterszerepekkel a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte 1956-ban. Kollégái már akkor Lajos bátyámnak, Lajos bácsinak szólították, talán mert komolyabbnak, fáradtabbnak nézett ki életkoránál. 1959-ben a Nemzeti Színház tagja lett, s haláláig hűséges maradt az ország első színházához. Még zömmel mellékszerepeket játszott, amikor már nagy egyéniségként kezdték emlegetni. Átlagos termetű és külsejű volt, de mindig rá kellett figyelni, amikor belépett a színpadra. Klasszikus és mai darabok vezető karakterfiguráit, a drámairodalom sok-sok ellentmondásos alakját formálta meg a Nemzetiben és a gyulai nyári játékokon, amelynek állandó színésze lett.
Tehetségének sokoldalúságát bizonyítja, hogy a Bánk bánban Tiborcot és Biberachot egyaránt játszotta. Különösen emlékezetesek a Shakespeare-művekben, továbbá a Csongor és Tündében, A szecsuáni jólélekben és az Éjjeli menedékhelyben nyújtott alakításai. Jelentősen hozzájárult a kortárs magyar írók - Illyés Gyula, Németh László, Illés Endre, Sánta Ferenc, Örkény István - műveinek színpadi sikeréhez.
Filmen már főiskolás korában szerepelt (Egy pikoló világos), ezt számos karakter- és főszerep követte. Kiemelkedőt alakított a magyar filmtörténet két korszakos alkotásában: Bacsó Péter A tanú című szatírájában (1969) Virág elvtársat, Fábri Zoltán Az ötödik pecsétjében (1976) Gyuricza órást formálta meg.
Őze Lajos pályája, élete tele volt töréssel, újraindulással, mámorba meneküléssel. Az 1960-as évektől depresszió gyötörte az érzékeny lelkületű, sérülékeny színészt, színpadon és magánéletében gyakran hozta zavarba környezetét kiszámíthatatlan viselkedésével. Az önemésztő művész 49 éves korában, 1984. október 21-én távozott az élők sorából. A Jászai Mari-díjat 1970-ben, a kiváló művész címet 1984-ben, a Kossuth-díjat csak jóval halála után, 1990-ben kapta meg a XX. század egyik legnagyobb magyar színésze. A Gyulai Várszínház díjat alapított emlékére. Fia, Őze Áron is a színpadi mesterséget választotta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.