Kínai inváziót tervezett Csang Kaj-sek
2009. szeptember 9. 11:50 BBC News
A titkosítás alól csak idén májusban feloldott, és most első alkalommal kiállított dokumentumok arról a titkos tervről mesélnek, amellyel az egykori tajvani elnök Kínát foglalta volna vissza a kommunistáktól.
Korábban
Csang és csapatai a kínai kommunisták ellen elvesztett háború után menekültek a szigetre, ám sosem adták fel a hazatérés reményét. Ezt tükrözik azok az 1960-as években keltezett, korábban szigorúan titkos kormányzati dokumentumok is, amelyekből kiderül: Kína már megunta Mao hatalmát, azelőtt kell hazatérni, mielőtt Kína szert tesz saját atomfegyverre.
Az Egyesült Államok akkor Vietnamban bonyolódott fegyveres konfliktusba, ám Csang azt is tudta, hogy nélkülük nem nyerhet, így felajánlotta: katonái amerikai oldalon részt vesznek a konfliktusban, ha cserébe ő is segítséget kap. Washington azonban elutasított mindennemű hasonló közeledést, így Csang a saját feje után menve formálta a leendő invázió terveit.
A Nemzeti Dicsőség Projekt (Guo Guang) nevű támadási terv 26 különböző kisebb hadműveletből állt volna össze, amelynek során nem csak nyílt ütközetekben, hanem az ellenséges vonalak mögötti szabotázsakcióban is gyöngítették volna az ellent. Csang emellett fiát, Csiang Csing-kuót arra utasította, hogy tervezze meg a dél-kínai tartományok elleni légitámadásokat is.
A tervek 1965-re készültek el. A katonák és tisztek tudták a feladatukat, míg a vezetés a legalkalmasabb bevetési időpontot kereste, amikor megindíthatták volna a támadást.
Peking azonban rájött minderre, és figyelmeztetésképp agresszív lépéseket tett. 1965. augusztus 6-án két tajvani csapatszállítót süllyesztettek el, az összecsapásban 200 katona halt meg. Novemberben szintén egy csapatszállítót támadtak meg: a torpedótalálat 90 katona életét oltotta ki. Arra viszont máig sincs magyarázat, hogy a soha végre nem hajtott terv előkészítése során ténylegesen hány tajvani katona halhatott meg.
A veszteségek meglepték Csangot, aki ekkor eszmélt rá arra, hogy Kína haditengerészeti kapacitása a korábban gondoltnál is jóval nagyobb lehet, így a terv feladása mellett döntött. Mindez titokban is maradt volna, ha egy turisztikai hivatal nem kérvényezte volna a hadügyminisztériumtól az iratok nyilvánosságra hozatalát.
Huang Csi-csung tábornok, aki akkor még ezredesi rangban szolgált, azt állítja, hogy vezérük ennek ellenére sem tett le a hazatérésről Kínába. Szerinte Csang még halála pillanatában is azt várta, hogy a nemzetközi helyzet megváltozzon, és kiirthassa a kommunistákat.
A terv kudarca mindkét ország történetére hatással volt: a szigeten élők ekkor döntöttek úgy, hogy Tajvant modernizálják és megvédik, illetve letettek Kína elfoglalásáról - véli Andrew Young, a két ország kapcsolatát kutató politikai elemző. Csang fia, aki később apja nyomdokaiba lépve elnök lett, szintén a béke megőrzését tartotta elsődlegesnek.
Az ezzel kapcsolatos iratok most Taojüen turisztikai hivatalában tekinthetők meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.