A négy fal közé szorult szocializmus
2009. szeptember 2. 18:16 MTI
Húsz évvel a hírhedt berlini fal leomlása után még mindig özönlenek a látogatók az Alexanderplatz közelében lévő NDK-múzeumba, ahol valósággal megállt az idő. A Karl Liebknecht Strassén lévő múzeum ugyanis olyan élethűen idézi fel az egykori kommunista állam fő nevezetességeit, mintha a szocializmus nem is tűnt volna el, csak éppen négy fal közé "zsugorodott" volna.
Korábban
Szerdai sajtóhírek szerint az NDK-múzeum évente csaknem 270 ezer látogatójával Berlin egyik legkeresettebb, illetve legkedveltebb múzeumának számít, és a fal leomlásának november 9-i évfordulója közeledtével még nagyobb lett a tolongás. Amúgy a látogatók nem csak "osztalgiáznak", amit jelez, hogy az idei esztendő első nyolc hónapjában többen érkeztek az egykori Nyugat-Németországból, mint a volt NDK-ból.
A múzeumba belépő vendéget egyébként rögtön arcul csapja a szocializmus szele. Az előtérben ugyanis a fal egy miniatűr - gumiból és műanyagból készült - változata fogadja, majd egy régi, sárgába hajló - kétütemű - Trabanttal találja magát szemben, DDR felirattal és YFD 7-13-as rendszámmal. A Trabant működőképes, be lehet ülni, mint ahogy az összes többi NDK-s relikvia is megérinthető. Majd feltűnnek a régi NDK-s tömegbútorok, az asztalokon egy-egy üveg Rotkäppchen (azaz Piroska) pezsgő, amely annak idején az egyik legkedveltebb ünnepi italnak számított.
A múzeum, illetve a kiállítás szervezői szemmel láthatóan nem arra törekedtek, hogy a látogatókat történelemoktatásban részesítsék, hanem arra, hogy egy kis ízelítőt kapjanak az egykori szocialista mindennapokból. Amiből azért a hírhedt állambiztonsági minisztérium, a Stasi sem maradhatott ki. Minden látogató kipróbálhat egy hajdani lehallgató készüléket, amely azonban "élesben" már nem működik. A magyarázatot mindehhez egy a Stasi tevékenységével kapcsolatos információs tábla adja.
A kiállítás a hírek szerint különösen az egykori nyugatnémetek számára számít rendkívüli élménynek. Sokan közülük a Karl Liebknecht Strasse 1. szám alatt döbbentek rá arra, hogy milyen is volt - és egyáltalán volt - élet a hajdani NDK-ban is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.