Hivatalos békedelegáció vitte Párizsba a csíksomlyói beszédet

2009. június 19. 15:27 Nagy József

A deportálások és Trianon ellen egyaránt felszólaló erdélyi püspök, Márton Áron háború utáni csíksomlyói beszédét a Külügyminisztérium béke-előkészítő osztálya kézbesítette a szövetséges és társult hatalmak illetékeseinek. A beszédet azonban a sajtó már nem közölhette, csak a bukaresti magyar követségnek köszönhetően terjedt el.

Korábban

Vértanú nép vértanú püspöke

Márton Áron székely földművesek gyermekeként iskolái befejeztével Doberdónál teljesítette katonai szolgálatát. A háború után a Gyulafehérvári Papneveldében teológiai tanulmányokba kezdett. Gyergyószentmiklósi és marosvásárhelyi hittanárként, később gyulafehérvári püspöki levéltárosként, majd titkárként teljesített szolgálatot. 1938. december 24-én XI. Piusz pápa gyulafehérvári püspökké nevezte ki. Kolozsváron a Szent Mihály plébániát is vezette, s a szószékéről foglalt állást a zsidók deportálása ellen.

A második világháború után Rákosi ugyan megakadályozta bíborosi kinevezését, de a romániai magyarság jogaiért és az egyházat elnyomó politika ellen folytatott küzdelmet nem adta fel. Az erdélyi magyarság hiába bízott az etnikai állapotokat figyelembe vevő területi rendezés elvében, az 1946. május 7-i párizsi határozat az 1938-as román-magyar határt hagyta jóvá. A döntés élénk tiltakozást váltott ki az erdélyi értelmiség körében, ekkor már azonban a romániai magyar politikai elitet nem tudták érdemben befolyásolni. A nemzeti önrendelkezés elvét feladó magyar politikusok a Román Kommunista Pártot kiszolgálva állították félre a velük egyet nem értőket.

1946. június 11-én a csíksomlyói pünkösdi búcsúra tiltakozó megmozdulást terveztek. Több mint 150 ezer katolikus zarándok érkezett a Somlyó-hegyre, sokan Márton Árontól várták a segítséget. A tömeg már a zarándokhelyre érkezéskor nézeteltérésbe került a csendőrökkel, akik nem akarták engedélyezni a nemzeti színű zászlók használatát. A csíksomlyói búcsú több százéves katolikus hagyomány, a hívők Szűz Mária (a magyar katolikus szóhasználatban: Magyarok Nagyasszonya) előtt róják le hitüket mindmáig. Az ünnepi Szentmisének abban az időben a csíksomlyói kegytemplom adott helyet. Márton Áron püspök történelmi beszédében az elkeseredettséget és az indulatokat igyekezett lecsillapítani, egyben tiltakozását is fejezte ki a párizsi határozat ellen.

Vízióját a következőképpen vázolta: Olyan társadalom a célunk, amely elismeri, tiszteletben tartja és védi a keresztény házasság szentségi jellegét, felbonthatatlanságát és Istentől rendelt célját; amely a munkás számára elismeri és tiszteletben tartja a tisztességes családi bérhez, a vélemény szabad nyilvánításához és az emberi életfeltételekhez való jogot; olyan társadalomban kívánunk élni, amely kizárja az emberi önkény érvényesülését; amely igazságos törvényekkel és azok igazságos végrehajtásával biztonságos jogrendet tart fenn; és amely megvédi minden polgár elidegeníthetetlen jogát minden emberi hatalom támadásával szemben. (…) Szabad emberhez és szabad néphez méltó életet kívánunk élni, mert ehhez Isten-adta jogunk van. Kicsiny nép vagyunk, de kicsinységünk ellenére is a tartós békére vágyakozunk és az új rend felépítésére készülő népek családjának hasznos tagjai kívánunk lenni. A múltkori békeszerzésnél az önrendelkezés jogán számos népnek tették lehetővé, hogy fajtestvéreivel együtt és egy államban éljen; tőlünk akkor ezt a jogot megtagadták. Igazságunk tudatában és a változatlan természeti és isteni törvények alapján kérjük azokat, akiknek fölöttünk hatalma van – minden hatalom onnan felülről adatott! – ne feszítsék népünket egy újabb ítélettel a régi keresztre. (…) Az önmagunk becsülete és a jövő nemzedékek sorsáért reánk háruló felelősség követeli, hogy jogaink védelmében tiltakozzunk egy igazságtalan ítélet kimondása és végrehajtása ellen.

Az 1946-os csíksomlyói beszéd elmondása után a püspököt felkereste a jelenlevő községek küldöttsége, s megkérték, hogy beszédét továbbíthassák a szövetséges nagyhatalmak képviselőinek. Később a Külügyminisztérium Kertész István által vezetett béke-előkészítő osztálya el is vitte Párizsba a híres beszédet. A pünkösdi búcsú után Márton Áron Gyulafehérvárra hazavezető útján a Marosvásárhelyen ülésező református esperesi kerület tanácsa is közölte a püspökkel, hogy támogatják kezdeményezéseit. Beszédét azonban már ekkor a sajtó nem közölhette, a bukaresti magyar követségnek köszönhetően mégis elterjedt szerte a világon.

Az egyház kommunista elnyomása miatti tiltakozásként hét másik püspöktársával 1948. március 19-én levelet intézett a román minisztériumhoz, s kérték a vallás és lelkiismereti szabadság kiterjesztését a Romániában gyakorolt összes vallásra, a vallásoktatás biztosítását minden fokú és jellegű iskolában, valamint a vallásgondozás lehetőségét a hívek számára a hadseregben, katonai kórházakban, árvaházakban és fogházakban.

1949-es bérmaútján a Gyimesben híveitől fehér lovat kapott ajándékba, s azzal vonult a csíksomlyói búcsúba. Itt tartotta meg 1949. június 12-én utolsó csíksomlyói beszédét. Ekkor az erdélyi katolikus egyház számos vezető tisztviselője már börtönben ült. Letartóztatása esetére titokban ordináriusokat nevezett ki, akik átvették volna a püspökség irányítását a megfelelő sorrendben, így gátolva meg az állam beavatkozását. Csak sofőrjének köszönhette, hogy a székelyudvarhelyi úrnapi körmenet után kerülő hegyi utakon menekítette a püspöki palotáig, Gyulafehérvárra.

Mivel tiltakozó leveleivel hatni nem tudott az államvezetésre, elhatározta, hogy személyesen keresi fel Petru Groza miniszterelnököt. 1949. június 21-én taxit rendelt, hogy a tövisi vasútállomásra vitesse magát, de a sofőrje már nem a régi volt, mint később kiderült, nem vállalta a közrejátszást letartóztatásában. Félúton a sofőr motorhibát észlelt, félreállt. Nemsokára szembe jött civil ruhás rendőrökkel egy autó, s felajánlotta, hogy továbbviszi: szemét bekötötték, kijelentették, hogy nem kérdezhet semmit és Nagyszebenbe szállították, ahol börtönbe került.

1955-ig nem volt hír róla. Még a Vatikánban is elhitték halálhírét, s mint ”egy vértanú nép vértanú püspökéről” emlékeztek meg róla. Ekkor szabadlábra helyezték, s kiderült, hogy megpróbáltatásait előbb Máramarosszigetén, a hírhedt haláltáborban töltötte, ahonnan a Vatikán közbenjárására egy bukaresti börtönbe vitték, s csak újabb hatévi rabság után szabadult.

A megalkuvásnak jelét sem mutatta a diktatúrával szemben, egyévi szabadság után 1957 és 1967 között 11 éven át házi őrizetben volt egykori püspöki székhelyén, a gyulafehérvári püspöki palotában. A fölajánlott kompromisszumokat nem fogadta el, csak olyan papokat nevezett ki, akiket ő maga akart. Az erdélyi magyarság kulturális, erkölcsi és szociális felemelkedéséért, jogainak elismertetéséért, a nemzeti gyűlölködés felszámolásáért harcolt.

A püspök tisztelete már életében igen nagy volt, személyének varázsára 1966-ban papszentelés alkalmával Hesz Márta nagyváradi vincés nővér így emlékszik vissza: „Kilenckor elindultak a papok a szentelendőkkel együtt a Főpásztor fogadására. A templom zsúfolt. A szentélyben csizmás, fehérharisnyás székelyek, idősek és szép szál legények, piros-fekete szőttesben lányok, rokonság, Erdély népe. Mikor Márton Áron püspök úr bevonult az „Ecce sacerdos magnus” hangjai mellett, és amikor ugyanúgy kivonult a „Christus vincit” zengése közben, előtte az út két oldalán a térdelő, kezét csókoló, áldását fogadó nép között, s látjuk azt a fönségesen nyugodt, mosolygó, apai arcot, önkéntelenül tör fel a lélekből: ez a kicsi ember az igazi, egyetlen hatalmasság ma Erdélyben, aki mint Erdély fejedelme uralkodik népe fölött. Hiába zárják be Gyulafehérvár falai közé, hiába próbálják megtörni, megbénítani, ő az igazán szuverén valaki, mert nem fél a börtöntől sem, leszámolt a mai „hatalmasok” kegyével és teszi azt, amit a lelkiismerete, mint kötelességet diktál neki. Csak egyetlen Hatalmat ismer maga fölött: Istent” (Vértanúink- Hitvallóink, 2003. szeptember, IX. évfolyam, 34. szám).

Fáradhatatlan munkájának köszönhetően a romániai kommunista rendszer teljesen nem tudta szétverni az erdélyi katolikus egyházat. 1980. szeptember 29-én sok szenvedés után, életének 84. évében hunyt el. Temetési szertartását Lékai László bíboros, a magyar katolikus egyház akkori feje vezette.

következő oldal 1 / 2