Két tonnányi ősi pénzérmére bukkantak Kínában
2009. június 12. 08:28 MTI
Több mint két tonnányi ősi pénzérmére bukkantak Kína észak-nyugati részén, Senhszi (Shaanxi) tartományban.
Korábban
A kincsleletet egy építkezésnek köszönhetően találták meg. A négyszögletű rejtekhely szürke téglából épült, oldalai 1,5 méteresek, magassága pedig eléri az egy méter. Öt órába telt, míg az összes pénzérmét összeszedték és elszállították a helyi múzeumba, ahol akár egy hetet is igénybe vesz, míg számba veszik és kategorizálják a fémpénzeket.
Csao Ajkuo (Zhao Aiguo), a Licsüan (Liquan) megyei örökségvédelmi és idegenforgalmi hivatal igazgatója szerint a pénzérmék több mint 750 éven át voltak forgalomban Kínában a Tang (618-907), Szung (Song/960-1279) és a Jüan (Yuan) dinasztia (1279-1368) idején. Azon a helyen, ahol a kincsre bukkantak, egy szentély állt, amelyet egy, az i.e. 2. században uralkodó ókori császár emeltetett anyja tiszteletére. A régészek szerint a kincslelet a hívők adományaiból gyűlhetett össze.
A régészek 2006-ban ugyancsak Senhszi tartományban egy olyan ókori sírkamrát tártak fel, amelyben valószínűleg egy pénzérmegyűjtő aludhatta örök álmát. Gyűjteményét, amely 150 pénzérméből állt, a család az elhunyt mellé helyezte, hogy a túlvilágon is kedve teljen benne. A sírban 20 különféle pénz volt, amelyek 600 éven át voltak forgalomban a Tang, Szung, valamint a Jin (1115-1234) dinasztia idején.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap