Középkori falu épült a római katonai táborra
2009. június 4. 09:36
Római kori légiós tábort és egy középkori településmaradványt is találtak a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) régészei Paks közelében, az M6-os autópálya nyomvonalán végzett megelőző feltárási munkálatok során - tájékoztatott az intézmény.
Korábban
A Pakstól mintegy 5 km-re északnyugatra, a cseresznyéspusztai tanyákhoz vezető műút közelében fekvő lelőhelyen egy középkori település központját találták meg a régészek - mint kiderült, a hely az egykori Akalacs településsel azonosítható. Előkerült a templom, a temető, valamint több gazdasági és lakóépület is. A templom közelében egy téglaégető és egy mészégető kemencét is sikerült feltárni.
A leleteket tekintve kiemelkedő jelentőségű egy több mint 2400 ezüst bécsi dénárból álló kincs (a településen előkerült pénzek III. Béla rézpénzétől kezdve I. Ferdinánd ezüstjéig terjednek, s a kerámiatöredékek is e korszakok közé köthetők), de a lelőhely gazdagságát mutatja, hogy a korabeli élet szinte minden szegmensével kapcsolatban került elő tárgy, a számszeríjhoz való nyílhegytől a birkanyíró ollóig. A temetőben a csontvázak mellett lemezes- és rugóspártát, pártövet, bronz és vas övcsatot, illetve több sírban Zsigmond-kori ezüstpénzt is találtak a régészek.
A középkori rétegek alatt egy római kori katonai létesítmény került elő, amely viszonylag rövid életű, valamilyen csapatmozgáshoz köthető alkalmi táborként, esetleg ideiglenes vámállomásként azonosítható. Ettől északra egy római kori bennszülött település helyezkedett el, itt földbe mélyített épületek, valamint cölöpszerkezetes házak nyomai kerültek elő. A kísérő leletanyagok alapján valószínűsíthető, hogy a katonai tábor létesítésekor a bennszülött telepet megszüntették, esetleg távolabb költöztették, majd a tábor felszámolása után a település újra kiterjedt a tábor északi határáig - közölte a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap