Kalózverziókban adták ki Shakespeare szonettjeit
2009. május 22. 08:31 ANSA, MTI
William Shakespeare szonettjeinek soha nem lett volna szabad nyilvánosságra kerülniük; a világirodalom legszebb versei között számon tartott költeményeket egy amerikai kutató szerint az író akarata ellenére publikálták, holott ő csak magáncélokra írta őket.
Korábban
Clinton Heylin, a Shakespeare szonettjeinek el nem mondott története (The Untold Story of Shakespeare's Sonnets) című könyvében feltételezi, hogy a költemények "kalózkiadásban" jelentek meg. "Akkoriban gyakori volt, hogy irodalmi művek nem hivatalos másolatokban terjedtek" - mondta az NPR amerikai közrádiónak Heylin, emlékeztetve arra, hogy az 1500-as években a szellemi tulajdon fogalma ismeretlen volt és egy vállalkozó kedvű kiadónak nem kellett sok, hogy nyomdába küldjön egy nem engedélyezett kéziratot.
A szonetteket egyébként az a Thomas Thorpe adta ki először, aki rendszeresen jelentetett meg könyveket a szerző hozzájárulása nélkül. Heylin szerint Shakespeare többek között azért akarta megtartani magának a szonetteket, mert egyes versek homoszexuális jellege nyilvánvaló: az utalások egy bizonyos "szép ifjúra" kellemetlen helyzetbe hozhatták volna őt. Éppen ezért az irodalmár úgy véli, hogy Shakespeare nemcsak, hogy nem akarta a szonetteket megjelentetni, hanem talán meg is akarta semmisíteni Thorpe kiadását.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
15. A középkori magyar királyság megteremtése
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Harcokkal és törvényekkel fektette le Szent István az évezredes magyar államiság alapjait
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön 2024.09.18.