Konzuli palota lesz a világ legnagyobb kirakósából
2009. május 14. 13:44 MTI
A világ legnagyobb "kirakós játéka" készül Epheszoszban, ahol az egykori római konzul, Gaius Flavius Furius Aptus palotáját próbálják helyreállítani.
Korábban
A mai Törökország területén található Epheszosz görög polisz volt Kis-Ázsia keleti partvidékén. Iónia legfontosabb metropolisza a Prion hegy lábánál, a Kaüsztrosz folyó torkolata közelében, Kolophón és Magnészia között feküdt. A város, amelyet a mitológia szerint az amazonok alapítottak, fontos kereskedelmi központ volt az ókorban, az epheszoszi Artemisz-szentély, amely i.e. 550 körül épült, az antik világ hét csodájának egyikének számított.
Az epheszoszi előkelőségek a domboldalon emelt villákban laktak. Mind közül a legimpozánsabb Gaius Flavius Furius Aptus palotája lehetett, amelyben a római konzul i.sz. 275-ben lakott. A díszterem 178 négyzetméteres volt, falait márvány borította. Az idők folyamán a várost többször földrengés sújtotta, a palota leomlott, maradványai pedig mélyen a talajba süllyedtek. Az épület feltárása néhány éve kezdődött, azóta 120 ezer törmelékdarabot hoztak a felszínre.
Sabine Ladstatter helyettes ásatásvezető szerint elsőként a dísztermet akarják helyreállítani, a 120 ezer darabnyi törmelék az egykori falak 90 százalékát teszik ki. Mint Ladstatter hozzátette, lézeres berendezéssel "osztályozzák" a törmeléket, hogy minden darab a fal megfelelő helyére kerüljön. A helyreállítás költségeit 300 ezer dollárra (62 millió forintra) becsülik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap