2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Bizánci templomot találtak Izraelben

2009. március 17. 08:12 Háárec

Egy, a bizánci időszakból származó templomot és egy ókori borászat nyomait fedezték fel a régészek a Jeruzsálem melletti Nes Harimban.

A templomban egy felirattal díszített mozaikpadlót is felfedeztek. A feltárásokra azután került sor, hogy a helyi lakosok egy korábban mezőgazdasági művelés alá vont, illetve fákkal benőtt területet kezdtek hasznosítani.

A helyszín első, novemberi feltárásán a régészek megtalálták az egykori templom narthexét, amelynek szivárványszín mozaikpadlóját geometriai minták és virágos motívumok díszítették. A feltárások eredménye azonban kiábrándító volt, mert a kutatók szerint az egykori műremeket a történelem folyamán vandálok rongálták meg és tették tönkre.

Az ásatáson egy ókori szőlőprés is előkerült, amely arra utalhat, hogy az egykori építmény pincéiben borászattal is foglalkozhattak. Daniel Ein Mor régész szerint a környező terülteken ismerünk a korból olyan más bizánci templomokat és régészeti helyszíneket, amelyekről utólag kiderült, hogy egykor apátságok voltak.

A Nes Harim melletti létesítmény feltárása is a hasonló korábbi elméleteket erősíti, így ezáltal megismerhetjük, hogy pontosan miként is élhettek a térségben a Jeruzsálem városának falain kívül lakók.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár