Nem szívesen ünneplik a khmer rémuralom végét

2009. január 13. 09:37 BBC News

Pontosan harminc évvel ezelőtt, 1979 januárjában vetett véget a kambodzsai és vietnami csapatok koalíciója Pol Pot és követői négy éven át tartó rémuralmának, amely kétmillió áldozatot követelt. A Győzelem Napját azonban a legtöbben inkább feledni szeretnék.

Korábban

1979 igencsak furcsa győzelmet hozott: senki sem ünnepelte a bevonuló csapatokat, senki nem félt a megszállóktól, vagy a bevonuló hadsereg szándékaitól. Ez persze érthető is, hiszen Phnom Penh városa ekkorra már szinte teljesen üres volt.

1975. április 17-én vonultak be a fiatal, feketébe öltözött vörös khmer katonák Phnompenbe, Kambodzsa fővárosába. Nem ütköztek ellenállásba és azonnal megkezdték a főváros kiürítését. Ezzel kezdetét vette Pol Pot négyéves rémuralma. "Dicsőséges forradalmuk" betetőzte az ultramaoisták kambodzsai hatalomátvételét, amire alig két héttel azelőtt került sor, hogy a vietnami kommunisták elfoglalták Saigont. A vörös khmerek nagyon hamar kiürítették az összes városot, amelyek szemükben az amerikai 'imperialisták' által támogatott Lon Nol marsall rendszerének bűneit testesítették meg.

Az 1970-ben Szihanuk herceg elleni puccsal hatalomra jutott Lon Nol rendszere teljesen összeomlott. A vörös khmerek pedig a bukott rezsim tagjainak, a vezető kádereknek, a katonáknak, a tisztviselőknek fizikai megsemmisítését tűzték ki célul. A fővárosból, Phnompenből egyetlen nap alatt kiűzték annak egész - csaknem kétmilliós - lakosságát. A vörös khmerek azt állították, hogy az embereknek csak néhány napra kell elhagyniuk otthonukat, tekintettel a várható amerikai bombázásra - amelyre soha nem került sor.

Még a vajúdó nőket és az infúziót kapó betegeket is arra kényszerítették, hogy távozzanak. Aztán a csaknem nyolcmillió lakosú ország minden városlakóját az utakra kergették: az "új népet" meg kellett "tisztítani" minden bűnétől. Az Angkar, az arctalan "Legfőbb Szervezet", amelyet Pol Pot, az "első számú testvér" irányított - Nuon Chea, Khieu Samphan, Ieng Sary, Son Sen és Ta Mok közreműködésével - ultranacionalista és radikális ideológiát hirdetett, dicsőítette a Kínai Kommunista Pártot, de jóval tovább akart menni a pekingi elvtársaknál.

Az Angkar fokozatosan felszámolta a családokat (elválasztotta egymástól tagjaikat, szövetkezetekbe tömörítette őket, kollektív étkezéseket vezetett be), eltörölte a vallást, a pénzt, még a nyelvet és a társadalmi kapcsolatokat is "forradalmasította". A vörös khmer vezetők - akiknek többsége külföldön, főleg Franciaországban tanult és alakította ki ideológiáját - tiszta lapot akartak nyitni, eltörölve a múltat, céljuk az új ember megteremtése volt egy szigorúan egalitárius falusi jellegű társadalomban.

Egy autarchiára alapozott agrárutópia nevében kiéheztették és kimerítették a népet, amelyet az egész országban kényszermunkára hajtottak a rizstermelés és gigantikus öntözési munkálatok szolgálatában, és mindent propagandakampány célpontjává tettek. A "Demokratikus Kambodzsa" forradalma totalitárius jellegű volt: kínzások, sommás kivégzések, tömeges deportálások, a vietnamiak és kínaiak elleni etnikai tisztogatások jellemezték. Phnompenben a Tuol Sleng vallató központban legalább 15 ezer embert kínoztak meg, hogy kicsikarják tőlük annak beismerését, hogy a CIA, a KGB vagy Hanoi ügynökei - az áldozatok közül összesen hét élte túl a tortúrát.

A három évig, nyolc hónapig és 20 napig tartó gyilkos őrület idején csaknem kétmillió kambodzsai vesztette életét a kínzások, az éhínség, a betegségek, a kényszermunka okozta kimerültség és a pártban végrehajtott belső tisztogatások következtében. 1977-ben a rezsim tovább keményítette könyörtelen politikáját, a szörnyű belső tisztogatások és a tömeges disszidálás meggyorsította bukását. 1978 végén 150 ezer vietnami katona zúdult Kambodzsára azt követően, hogy a vörös khmerek gyilkos betöréseket hajtottak végre Vietnam területére. 1979. január 7-én a vietnamiak véget vetettek a vörös khmerek uralmának.

Bár a múltat szinte mindenki feledni szeretné, a helyi kormányzat idén az ünneplés ötletével állt elő, szerintük ugyanis a rémuralom végére mindig emlékezni kell. A történelmi évforduló kapcsán hatalmas ünnepségsorozatot terveztek, amelyre több ezer gyermeket és ünneplő szüleiket várták.

Az ellentmondás azonban a mai napig él a társadalomban, és a 30. évforduló kapcsán kiderült, hogy nem mindenki tartja felszabadulásnak január 7-ét. Az ellenzék vietnami inváziót és megszállást emleget az évforduló kapcsán. Ezzel részben a történészek is egyet értenek, hiszen a felszabadítás elsőre jó lépésnek tűnt, ám később nagyon nehéz volt kivonni a területet bármilyen vietnami befolyás alól. Ennek öröksége ma is él: a szomszédos ország politikai és gazdasági nyomását sokan nem látják szívesen.

A legtöbb kambodzsai persze ma túl fiatal, hogy a borzalmakból bármire emlékezzen. Erre talán most lehetőség adódik, hiszen márciusban kezdődik meg az egykori vörös khmer rémuralom vezetői elleni első per is.