Ismeretlen fotók John Lennon és Yoko Ono mézesheteiről
2008. december 28. 13:17 MTI
Eddig nem publikált fotókat találtak Amszterdamban John Lennon és Yoko Ono mézesheteiről.
A híres pár 1969-ben nászútját pacifista ceremóniává változtatta a nemzetközi sajtó asszisztálása mellett. A színhely szállodai ágyuk volt az amszterdami Hilton szálló egyik lakosztályában. Ebből az ágyból szólították fel a világot, hogy szeretkezzen, ne háborúzzon.
A képek bejárták a világot, a kor ikonjai közé kerültek, de Nico Koster holland fotós 150 negatívjának csak egy részét hozta nyilvánosságra a De Telegraaf című holland lapban, amelynek dolgozott. A többit betette egy dobozba, amelyről elfeledkezett, majd később azt hitte, hogy az el is veszett. A képeket 40 évvel később lánya találta meg, amikor gyerekkori emlékeket keresett.
A fotós, aki - mint Lennon - 1940-ben született, a felvételeket átnézve felfedezte, hogy azok kiegészítik a Johnról és Yokóról kialakult imázst. Nemcsak a vietnami és minden más háború ellen fellépő békeharcosként mutatják meg magukat, hanem mint egymást nagyon szerető pár is.
A holland művész 2009. márciusában, a "bed-in" 40. évfordulójára tervez kiállítást a megtalált képekből. Megjelentetett egy könyvet is 902 címmel - ez volt Lennonék lakosztályának száma -, valamint egy katalógust a képek reprodukcióiból.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.