A csehszlovákiai állambiztonság likvidálta volna az árulókat
2008. november 21. 14:14 MTI
Vlast (Haza) néven speciális szupertitkos egységet hozott létre a hatvanas évek közepén a kommunista Állambiztonsági Hivatal (STB) Csehszlovákiában, amelynek feladata a rendszer "árulóinak" semlegesítése, s meghatározott esetekben fizikai megsemmisítése volt.
Korábban
Pavel Zácek, a cseh nemzeti emlékezet intézete igazgatójának egy prágai történészkonferencián pénteken elhangzott előadása szerint a különleges állambiztonsági egységnek elsősorban azokat "árulókat" kellett volna semlegesítenie, akiknek az egykori szocialista Csehszlovákiából sikerült Nyugatra távozniuk.
Korabeli levéltári dokumentumokból kiderült, hogy likvidálni kellett volna azokat a volt állambiztonsági vagy titkosszolgálati személyeket is, akik átálltak a nyugati titkosszolgálatokhoz és fontos adatokat szolgáltattak ki nekik. A listán olyan nevek találhatóak, mint a Masín testvéreké, akik az ötvenes évek elején fegyverrel a kezükben harcolták ki a Nyugatra jutást, vagy Frantisek Tisler, Csehszlovákia amerikai nagykövetségének katonai attaséjáé, aki 1959-ben állt át az amerikaiakhoz.
A Vlast nevű egységet 1963-ban hozták létre, s 1968 elején, a prágai tavasz beindulásakor számolták fel. A feltárt dokumentumok szerint a tervezett gyilkosságok közül végül egy sem valósult meg, csupán néhány kisebb bemelegítő akciót valósítottak meg Nyugaton. "Abban az esetben, ha rendkívüli módon megsértik a Csehszlovák Szocialista Köztársaság érdekeit, s ha az célszemélyt a csehszlovák bíróságok előzőleg halálra ítélték, akkor a megfelelő jóváhagyást és utasítást követően hozzá lehet fogni az illető fizikai megsemmisítéséhez az idegen ország területén" - idézte Zácek az egyik korabeli dokumentumot.
"Az egységbe a korabeli titkosrendőrség legjobb kádereit válogatták be. A hírszerzésnek ez volt a legtitkosabb része" - jegyezte meg a nemzeti emlékezet intézetének igazgatója a szovjet titkosszolgálatokkal (NKVD, illetve utódja, a KGB) foglalkozó konferencián. Zácek szerint a Vlast létrehozására a szovjet KGB adott utasítást, s azt Lubomír Strougal akkori belügyminiszter, a hetvenes és a nyolcvanas évek csehszlovák kormányfője hajtotta végre.
A fennmaradt utasításokból kiderült, hogy Nyugatra menekült "árulókat" elfogásuk után elsődlegesen vissza kellett volna csempészni Csehszlovákiába. Ha ez a terv sikertelen lett volna, akkor a csehszlovák hírszerzőknek meg kellett volna valamilyen módon győzniük a nyugati kollégáikat, hogy a célszemélyek továbbra is a kommunista titkosszolgálatoknak dolgoznak, s a Nyugat nem bízhat meg bennük. Bár a gyilkosság mint munkamódszer az utolsó helyen szerepelt, alkalmazását nem zárták ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.