Digitális bibliotékában a világ összes könyve
2008. augusztus 5. 14:03
A virtuális könyvtárban, amelyet a Google szeretne kiépíteni, már egymillió, negyven nyelven írt kötet áll rendelkezésre a könyvkeresőn keresztül.
Korábban
Lehetetlen megjósolni, hogy meddig jutnak el, a projektnek jelenleg nincsenek eltervezett határai. Jelenleg 20 ezer kiadó és 28 nagy könyvtár, köztük olyan híres egyetemek, mint az Oxfordi, a Harvard vagy a Stanford, fogadta el az ajánlatot a digitalizálására és a világhálóra való felrakásra. Spanyolországban az első csatlakozók között van a madridi Complutense Egyetem és a barcelonai Cataluna könyvtár - írta az El País című spanyol lap.
A kezdeményezés óriási jelentőségét az adja, hogy míg jelenleg az emberiség 90 százaléka számára nincs elérhető forrás, ezentúl egy képernyő és egy telefonvonal lehetővé teszi a tudáshoz való hozzáférésben megnyilvánuló egyenlőtlenség megszűntetését.
Az egyetlen különbség az egyes országok között csak azokból a törvényekből származhat, amelyek a szellemi tulajdont védik, mivel a projekt óvja a szerzői jogokat is. Ebben az esetben csak kivonatok megtekintésére lehet számítani, illetve online vásárlási ajánlatokra és közeli könyvtárak listájának ismertetésére, ami egyenértékű egy könyvnek a könyvesboltban való átlapozásával.
A spanyolok a két könyvtár csatlakozásával olyan művekbe engednek betekintést, mint Rabanus Naurus 9. századi tudós, könyvtáralapító költeménye, X. (Bölcs) Alfonz kasztíliai király (1221-1284) Az asztronómia tudományának könyvei című műve, Ptolemaiosz Kozmográfiája az i.sz. 1. századból, egy 16. századi többnyelvű biblia, továbbá 725 ősnyomtatvány.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap