Szobrot kapott Bolíviában Che Guevara
2008. július 9. 08:09
Hét méter magas szobrot kapott a bolíviai El Alto városában Ernesto Che Guevara születésének 80. évfordulójára. Ezzel párhuzamosan nyilvánosságra hozták a férfi eredeti naplóit is.
Korábban
Ezzel párhuzamosan jelentették be, hogy a La Paz-i kormány lepecsételt borítékban tartotta a naplókat az ország központi bankjának egyik széfjében 1986 óta. A borítékban a személyes napló mellett, amelyet a baloldali forradalmárbálvány két kirojtosodott jegyzetfüzetbe írt, egy menetnaplót és több fekete-fehér fotót is őriztek.
Mint Pablo Groux bolíviai kulturális miniszterhelyettes elmondta, a naplóknak több átirata látott már napvilágot, de első ízben fordul elő, hogy a nagyközönség is láthatja a kézzel írott dokumentumot. A kormány azt tervezi, hogy még az idén ki is adja azokat, a kézirat minden oldalának reprintjével.
Bolívia akkor találta meg az 1980-as évek elején egy katonai széfből eltűnt naplókat, amikor azokat eladásra kínálták egy londoni árverésen. Guevaráról köztudott volt, hogy nagyon szeret írni, rendszeresen írt feljegyzéseket útjairól. Dél-amerikai utazásait megörökítő korai naplóiból született 2004-ben A motoros naplója című film.
Che Guevarát, aki 1928. június 14-én született Rosarióban, Bolíviában fogták el és végezték ki 1967. október 9-én, miután elárulták gerillaegységének rejtekhelyét.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
14. Az iszlám vallás kialakulása és főbb tanításai
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- 10 tény Irán múltjáról
- El Báb – A Kapu: Egy ezredéves várakozás beteljesedése
- Az iszlám korai időszakából származó mecsetet találtak Izraelben
- A Közel-Kelet XIV. századi Marco Polója: Ibn Battuta 30 éves mekkai zarándoklata
- A lázongó janicsárok életének központjában az étel állt
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Hogyan készülhetett Mohamed előtt a világ legrégebbi Koránja?
- Jeltelen sírba temetnék Mohamed prófétát
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.