Fürdőfejlesztések a török kori Budán
2008. május 15. 13:00 Papp Adrienn
Korábban
Hévizek a város szélén
A másik forráscsoport a város északi végében, Felhévízen található, és ehhez is fürdők kapcsolódtak a 16-17. században. Lényegesen több tavacska volt ezen a területen, ennek utolsó hírvivője a Lukács fürdővel szembeni Malomtó. A középkor és a törökkor során a fürdőzésen túl malmok működtetésére is felhasználták területet.
Ugyanennek a forráscsoportnak a vizét vezették el a városon belülre, a mai Király fürdőbe (törökkori nevén a "Kakas kapu fürdőjéhez"). Ez a fürdő a Rác fürdővel rokon méreteiben és alaprajzi kialakításában is. Az átmeneti helyiség és a forró helyiség tehát ma is zömében épségben áll mind a négy fürdőben. Padlójuk, belső berendezésük sérült, de építészeti kereteik épen állnak. A forró helyiség kupolája is ép, a hatszögletű bevilágítók a 16. századi mestereket dicsérik. Alatta a medence szintén az eredeti formát adja vissza, bár kissé szűkebb formában (a beton szerkezet alatt a legtöbb esetben még megtalálható az eredeti kőlépcsős medence).
A fürdőket a törökkorban nők is és férfiak is használták megosztva, a nap egyik részében csak a nők, a másik részében csak a férfiak. Ennek kiküszöbölésére gyakran építettek ún. ikerfürdőket, amikor két, szinte teljesen azonos fürdőt építenek egymás mellé, az egyiket folyamatosan használhatják a nők, míg a másikat a férfiak. Ilyenről tudunk pl. Pesten, a mai Piarista köz közelében, a piarista rendház alatt. Ennek a hamamnak a falait jelentősen visszabontották, de méteres álló falai, padlója máig fennmaradt. A Budán épített fürdőknek közös jellegzetessége, hogy szinte mindegyik 1575 előtt, azaz nem sokkal Buda elfoglalása után épült fel. A termálfürdőket pedig azóta gyakorlatilag folyamatosan használjuk, bővítjük, átalakítjuk, de a fürdők jellegzetességét és értékét a törökkori magjuk adja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.