2020. ősz: Hiúságunk története
ITT támogathatsz bennünket

Diáklázadásokat hozott 68 májusa

2008. május 2. 10:45

A naptár 1968 májusát mutatta. Nyugat-Európa a jóléti államok fénykorát élte, a világháború utáni generáció viszont a kialakult kereteket feszegette.

A forrongó tavasz a párizsi egyetem nanterre-i fakultásáról indult, ahol a szexuális szabadság nevében a fiúk könnyebb bejárást követeltek a lányok szobáiba. A hatalom részéről a fakultás bezárása is szóba került, amire komoly tiltakozások kezdődtek. A diákok radikális egyetemi reformokat követeltek, és hevesen támadták a fogyasztói társadalmat.

Május 3-án a Sorbonne diákjainak egy része szolidaritást vállalt a nanterre-iekkel, az egymással összecsapó diákszervezetek lecsillapítására a rendőrséget hívták ki. Közelharc vette kezdetét a hatalom és a lázongó ifjúság között, a város hadszíntérré vált, barikádok és felszedett utcakövek, betört kirakatok és kiégett autók uralták a képet. A rendőrökkel való összecsapásban több százan megsebesültek, a letartóztatottak száma megközelítette ötszázat.

A diákság hamarosan támogatást is kapott, a rendőrség kemény fellépése nyomán a szakszervezetek május 13-i tüntetésén 750 ezer ember vett részt, a rendszerrel szembeni elégedetlenség általános sztrájkmozgalommá szélesedett. Sztrájkoltak az állami hivatalok, a rádió és a televízió. A munkások gyárakat foglaltak el, béremelést, rövidebb munkaidőt, több szociális juttatást követeltek.

Május 20-án közel ötmillióan sztrájkoltak, szinte az egész ország megbénult. A politikai szervezetek nem tudták az események irányítását kézbe venni, az 1967-es választásokon megerősödött baloldal, a kommunista párt sem volt képes a mozgalom élére állni. A hatalom megrendült, a kormány csak a hadseregre támaszkodhatott, De Gaulle tábornok megingathatatlannak hitt hatalma mégiscsak megrendülni látszott.

Daniel Cohn-Bendit, népszerűbb nevén Vörös Danny, a diákság emblematikus figurája a kiutasítás szomorú sorsára jutott, mire a diákok felgyújtották a tőzsdét, a kapitalizmus "templomát". De Gaulle tévébeszédében átfogó szociális reformokat és az egyetemi viszonyok rendezését ígérte, de maga mögött tudva a hadsereget, visszautasította a lemondására irányuló követeléseket. Feloszlatta a parlamentet és új választásokat írt ki.

A forradalommal fenyegető elhúzódó lázadás azonban kezdett kifulladni. A júniusi választásokon a tábornok - aki állítólag májusban már megírta lemondó levelét - újra bizalmat kapott a franciáktól, noha tekintélye megrendült. A társadalmi feszültségek nem szűntek meg, az V. köztársaság rendje igazán csak Pompidou elnöksége alatt állt helyre.

1968 tavasza új fejezetet nyitott a politika, a kultúra történetében, de a mindennapokban is. A lázadók mára zömében tisztes polgárokká szelídültek, s ma már ők töltenek be vezető tisztségeket. "Az egész egy közös álom volt, részben siker, részben pedig kudarc. Politikai mozgalomként a diáklázadásnak nem volt jövője, de megteremtette a kulturális liberalizmus hatalmas lehetőségeit" - mondta Gilles Lipovetsky szociológus.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Fizessen elő most kedvezményesen!
Bezár