2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Berlinbe érkezett a deportálások emlékvonata

2008. április 15. 11:00

A vonat gyakorlatilag egy több szerelvényből álló időszaki dokumentációs kiállítás, amely a 75 évvel ezelőtt kezdődött náci deportálásokra emlékeztet.

Az áldozatok között is elsősorban azokra a berlini zsidó gyermekekre és fiatalokra, akiket az akkori Reichsbahn szerelvényei a grünewaldi pályaudvar 17-es vágányáról szállítottak főként Auschwitzba, s számuk megközelítette az 5 ezret. A 17-es vágány mellett ma a deportálásokra figyelmeztető emlékoszlop áll.

Az "emlékezés vonata" (Zug der Erinnerung) ily módon egyfajta történelmi tárlat, amely vasárnap óta tekinthető meg a német főváros keleti pályaudvarán, ahonnan a hét közepétől más berlini pályaudvarokra indul tovább. A berlini végállomás április 21-én a grünewaldi pályaudvar lesz. Ezt követően az "emlékezés vonata" Potsdam, Cottbus, Drezda és Görlitz érintésével keresztezi a német-lengyel határt, s a tervek szerint május 8-án érkezik Auschwitzba.

A vonat tavaly november óta "járja" Németországot, s a szervezők szerint a náci múlt rémtetteire emlékező kiállítást - többnyire az áldozatok fotóit, feljegyzéseit és egykori igazolványait - eddig mindegy 160 ezren tekintették meg.

A vonat berlini érkezését az elmúlt napokban rendkívül heves viták előzték meg a Reichsbahn utóda, a Deutsche Bahn (német vasút) és a szervezők között. A német vasút vezetősége ugyanis elsősorban sajátos környezetvédelmi okokra, valamint közlekedési eljárási szabályokra hivatkozva nem engedélyezte, hogy az "emlékezés vonata" - amelyet egy különleges mozdony von - megállhasson Európa legnagyobb és legmodernebb, a közelmúltban átadott pályaudvarán, a Hauptbahnhofon, majd azt 100 ezer eurós "megállási díjhoz" igyekezett kötni.

A vasút magatartását élesen elítélte a német parlament több magas rangú képviselője, s tiltakozott a Németországi Zsidók Központi tanácsa, valamint a Német Szintik és Romák Központi tanácsa is. A tiltakozók az áldozatok emlékére 4646 gyertyát gyújtottak a Berlin központjában lévő Potsdamer Platzon, ahol a német vasút főhadiszállása van. "Az egykori Reichsbahn aktív közreműködésével deportált áldozatokra a német főváros központi helyein is emlékezni kell" - fogalmazott a szervezők egyesülésének elnöke.

A történtek újult erővel vetették fel azt a korábbi vitát, amely szerint a vasút nemzetiszocializmus idején betöltött szerepe még nem került feldolgozásra.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár