7 végzetes pillanat

Görög kultúra Magyarországon, avagy az egyesült Európa előhírnökei

2008. március 27. 18:00

Görögség és a görög kultúra a Kárpát-medencében címmel nyílt kiállítás Budapesten, az ELTE Egyetemi Könyvtárának dísztermében.

Az április 25-ig látható tárlat katalógusának borítóján szereplő kép egy evangéliumos könyv címlapja, amely az ELTE Egyetemi Könyvtárának egyik büszkesége, a legrégebbi és egyben lévő, ezer esztendős darabja - jelentette ki Szögi László, a könyvtár főigazgatója. Rámutatott arra, hogy az 1821. március 21-én indult nemzeti forradalom a magyar reformkori személyiségek nagy példaképe volt.

A forradalom kezdete Görögország nemzeti ünnepe, ehhez kapcsolódva nyitják meg a kiállítást - hangsúlyozta Dimitriosz Kipreosz, a Görög Köztársaság budapesti nagykövete. Kiemelte, hogy a görög kulturális és tudományos, valamint kereskedelmi jelenlét a történelmi Magyarországon szinte megelőlegezte a mai egyesült Európa szellemi világát.

E szellemiség öltött testet a Zavirasz-könyvtárban, amelynek értékes darabjai láthatók a könyvtár dísztermében. Zavirasz György, Makedóniából származó görög kereskedő a 18. század derekán érkezett Magyarországra, a déli országrészben tevékenykedett. Nemcsak a kereskedelem érdekelte, a kalocsai piaristáknál teológiai és filozófiai tanulmányokat folytatott.

Sokféle érdeklődése mutatkozik meg az általa összegyűjtött könyvekben, amelyek között teológiai, nyelvtudományi és természettudományi kötetek egyaránt voltak. Több nyelven beszélt: németül, franciául, a mai Európai Unió fontos nyelvein, bátran tekinthető az európai polgár korai előképének - állítják a kiállítás rendezői: Glaser Tamás és Tóth Péter.

Glaser Tamás azt is elmondta, hogy Zavirasz élete az 1810-es, 1815-ös évekig követhető nyomon, halálának pontos ideje nem ismert. Közvetlen leszármazottja nem volt; úgy rendelkezett, hogy a pesti görög egyház kapja meg könyvtárát. Kikötötte: az anyagot tartsák egyben és az legyen alapja az itt élő görög ifjak számára létesítendő közkönyvtárnak. Óhaja csak kis részben teljesült, mert a könyvek több mint egy évszázadon át rendezetlenül kallódtak, a pesti görög egyházban őrizték a kötetek, kéziratok többségét. Az épületrész a második világháború alatt megsérült, így került az anyag a bölcsészkarra letétbe.

1995 óta a Zavirasz-gyűjtemény zömét a kecskeméti Görög Kulturális Központ őrzi, de - mint Dimitriosz Kipreosz is megerősítette - a fő cél a gyűjtemény kallódó darabjainak megtalálása és a könyvtár egyesítése. Ehhez azonban megfelelő helyet kellene találni. A gondozás, különösen, ha az intézmény körülményei javulnának, az ELTE Egyetemi Könyvtárának feladata lehetne - vélte a nagykövet. Hudecz Ferenc, az ELTE rektora és Szögi László hozzáfűzte, kellő kondíciók mellett készen állnak a teljessé vált Zavirasz-gyűjtemény fogadására. Annál inkább - hangsúlyozta a rektor -, mert az újgörög nyelv és irodalom oktatása 1848 óta honos a budapesti bölcsészettudományi karon.

(Múlt-kor/MTI)

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!