Mégsem Kolumbusz hurcolta be a lépfenét Amerikába
2009. március 26. 11:40 MTI, National Geographic News
A közhiedelemmel ellentétben a lépfenét nem Kolumbusz Kristóf tengerészei hurcolták be az amerikai kontinensre a 15. században, hanem már 13 ezer évvel ezelőtt, az őskori telepesekkel együtt jelent meg - állítják amerikai kutatók.
Korábban
A lépfene (anthrax) akut, néhány formájában magas halálozási aránnyal járó fertőző megbetegedés, amely az elhullott állatok megnagyobbodott, fekete-barnás elszíneződésű lépéről kapta nevét. Az anthrax szó a görög anthrakisz szóból ered, s szenet jelent, a bőr bevérző és kifakadó hólyagjai helyén megjelenő pörk fekete színére utalva. A lépfenét a Bacillus anthracis okozza, leggyakrabban vadon élő és háziasított kérődzőknél fordul elő, ám az ember is megfertőződik, ha beteg állattal, annak szövetével vagy a lépfene spóráival kerül érintkezésbe.
A tudósok szerint a lépfene Afrikából, vagy a Közel-Keletről származik, ahol évezredekkel ezelőtt jelent meg. Az anthraxot mindeddig az Óvilág betegségének tartották, amely az európaiak közvetítésével jelent meg az Újvilágban, s délről észak felé terjedt az amerikai kontinensen. A kórokozó legelterjedtebb változatainak genetikai vizsgálata, amelyet az Észak-Arizónai Egyetem kutatói több száz mintában végeztek el, arra derített fényt, hogy a betegség északról dél fele terjedt. A sarkkörön túli területen előforduló Bacillus anthracis sokkal közelebbi rokonságot mutat az európai és ázsiai törzsekkel, mint az Egyesült Államok déli részén felbukkanókkal.
A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a lépfene kórokozója 13 ezer évvel ezelőtt került Amerikába: az őskori ember "importálta", amikor a jégkorszak idején Szibériából az úgynevezett Bering-földnyelven keresztül Alaszkába vándorolt. Útjuk során valószínűleg a lépfenében elpusztult bölények és más emlősök húsával is táplálkozhattak.
"Az állatok húsa és csontjai, ahogy az irhája is, igen fertőző" - emelte ki a kutatással kapcsolatban Paul Keim, a PLoS One elnevezésű nyílt internetes tudományos portálon közölt tanulmány egyik társszerzője. Gary Andersen, a kaliforniai Lawrence Berkeley Nemzeti Laboratórium mikrobiológusa, bár nem volt részese a kutatásnak, úgy véli, az új elmélet bizonyos részei ugyan feltételezéseken alapulnak, ám egészében véve logikus: "A tudósok nagy többségét meggyőzik a DNS-vizsgálatok" - mondta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap