Film készül az NSZK diákkmozgalmainak vezetőjéről
2008. február 24. 16:00
Dokumentum-játékfilm készül Rudi Dutschkéról, az 1968-as nyugat-berlini és NSZK-beli baloldali diákmozgalom leghíresebb vezetőjéről.
Korábban
Az 1940-es születésű Dutschke az NDK-ban nőtt fel. Érettségi után keresztény meggyőződésére hivatkozva megtagadta a katonai szolgálatot és több diáktársát is rávette példája követésére, ezért nem mehetett egyetemre. 1961. augusztusában, néhány nappal a Berlini Fal felhúzása előtt átmenekült Nyugat-Berlinbe és itt a helyi Szabad Egyetemen szociológiát tanult.
1965-ben csatlakozott Német Szocialista Diákszövetséghez (SDS), amelynek hamarosan az egyik legbefolyásosabb alakja lett. A mozgalom szervezte az NSZK-ban az első nagy tüntetéseket a vietnami háború ellen, de élen járt abban a követelésben is, hogy a nyugatnémet közéletet tisztítsák meg a magukat átmentett egykori náciktól.
Dutschke eszmerendszerében a marxizmus, az utópista szocializmus és a keresztény gondolatok jól megfértek egymással. Azt vallotta, hogy a nyugati társadalmak átalakításának együtt kell járnia a harmadik világ felszabadító mozgalmainak sikerével, valamint a közép- és kelet-európai társadalmak demokratizálásával. Ugyanakkor a forradalmat erőszakmentes úton képzelte el. Ennek ellenére 1967-től a nyugatnémet jobboldal részéről valóságos hajsza indult ellene, a Springer-sajtókonszern egyes lapjai egyenesen a meggyilkolására szólítottak fel.
1968. április 11-én, nagypénteken egy Joseph Bachmann nevű, Hitler-rajongó munkanélküli szobafestő Nyugat-Berlinben a nyílt utcán lőtt rá Dutschkéra, aki túlélte ugyan a merényletet, de súlyos fejsérüléséből soha nem épült fel teljesen. Az ellene elkövetett terrorakció radikalizálta a nyugatnémet ifjúsági mozgalmakat és ennek legszélsőségesebb leágazása lett a Vörös Hadsereg Frakció terrorista szervezet megalakítása.
Dutschke 1969 és 1971 között a Cambridge-i Egyetemen folytatta tanulmányait, de Edward Heath konzervatív brit kormánya nemkívánatosnak nyilvánította őt az országban. Ezután a dániai Aarhusban telepedett le, de részese volt az NSZK-beli antinukleáris és környezetvédő mozgalom kialakulásának, és kapcsolatban állt az NDK-beli, a lengyel, a magyar, a csehszlovák demokratikus ellenzék tagjaival. 1979 december 24-én a fürdőkádjában kapott epilepsziás rohamot és megfulladt.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap