Búvárrégészek keresik Mária királyné kincsét
2008. február 21. 10:00
Tavasszal megkezdődhet a Dunakanyarban azoknak az évszázadokkal ezelőtt, kincsekkel teli elsüllyedt hajóknak a felkutatása, amelyekkel Mária királyné menekült Bécsbe a mohácsi vész után.
Korábban
Eddig ennyit találtak belőle |
A hullámsírból azóta sem került elő egyetlen hajó sem, ám több beszédes lelet tanúsága szerint felbecsülhetetlen értékek lehetnek itt. Legutóbb például a szobi Börzsöny Múzeum Baráti Kör tagja alacsony vízálláskor egy zátonynál régi hajóbordára és egy iszkábaszegre bukkant, ezt a fémkapcsot használták elődeink a hajótest tömítésére - mondta a szakember.
A terv szerint márciusban az Esztergom és Dömös közötti folyószakasz két partját veszik vizsgálat alá. Tóth J. Attila szerint lépésről-lépésre haladva, egymást váltva egyszerre 3-4 ember kutatja majd a víz alatti, titkokat rejtő birodalmat és GPS segítségével jelölik be az eligazodáshoz szükséges pontokat. Arra is van esély, hogy a keresett hajókon kívül más leletek is a hanglokátor látókörébe kerülnek. Alighanem római kori hajók roncsai is fellelhetők itt, ami azért nagy érték a régészek számára, mert azt ma sem tudják pontosan, hogyan is nézett ki 2000 éve egy dunai vízijármű.
A munkálatokat szervező Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat a hosszadalmasnak ígérkező kutatások további, több millió forintos költségeinek előteremtésére újabb szponzorokat igyekszik megnyerni. Ha a hajóroncsokból előkerülnek a mesés kincsek, úgy ez a magyar állam tulajdonát képezi. Az esetleges érméket, ékszereket és más értékeket az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban tekinthetik meg az érdeklődők - hívta fel a figyelmet Tóth J. Attila.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap