2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Megszületett Szabó István filmrendező

2004. szeptember 13. 12:06

Máriássy Félix tanítványaként kapott diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Pályáját alanyi hangvételű, költőien megformált rövidjátékfilmekkel kezdte: Koncert, Variációk egy témára, Te. Első játékfilmje az Álmodozások kora volt, ezt nemzedéki életrajzok követték (Apa, Szerelmesfilm, Tűzoltó utca 25.), majd a Budapesti mesék című allegorikus filmköltemény. Bizalom című filmjét már Oscar-díjra jelölték, majd a Klaus Mann regényéből rendezett Mephisto című alkotásával már elnyerte az eddigi egyetlen magyar játékfilmes Oscar-díjat (1982). A mozifilmek mellett rendezett televíziós filmet, de operát is. Az Európai Filmművészeti Akadémia alelnöke és számos hazai és nemzetközi filmművészeti intézmény tagja. A Joseph Pulitzer Emlékdíjat 1996-ban a Magyar Televízió Százéves a mozi sorozatának elkészítéséért kapta. 1997-ben Corvinus-díjat kapott a Budapesti Európa Intézettől. A díjat olyan személyiségeknek adományozzák, akik a magyar állam és nemzet európai kapcsolatrendszeréért sokat tettek a kultúra, a tudomány és a politika területén. Pedagógiai munkássága is jelentős: 1985 óta egyetemi tanárként oktat a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Az 1999-ben elkészített A napfény íze című filmje Európai Filmdíjat kapott, s 2000-ben az amerikai The National Board of Review, a Nemzeti Kritikusok Szövetsége az év tíz legjobb filmje közé választotta. 2001-ben - a Magyar Hírlap szavazása alapján - az Év emberének választották. 2002-ben Berlinben megkapta a Diamond Bucherer Avard for Peace nevű díjat, amelyet olyan személyiségek kaphatják, akik különösen sokat tesznek a békéért. 2004 végén Életműdíjat kapott az isztambuli a Mozi és a történelem című filmfesztiválon. 2005-ben a 27. Moszkvai Filmfesztivál életműdíját kapta meg. Ugyancsak 2005-ben Lubina-díjat (a cottbusi filmfesztivál díja) kapott. 2007-ben a Magyar Mozgókép Mestere címmel tüntették ki, ebben az évben még elnyerte Kaliforniában a tiburoni filmfesztiválon a legjobb rendezés díját a Rokonok című filmjéért. 2006-ban került nyilvánosságra, hogy 1957 és 1963 között Képesi fedőnéven jelentett a belső reakció elhárításával foglalkozó II/5-ös osztálynak; beszervezését végül maga is elismerte. További jelentős filmjei: Redl ezredes, Hanussen, Találkozás Vénusszal, Csodálatos Júlia. Az Európai Filmakadémia Igazgatótanácsának tagja.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár