Virtuális forradalommal hódítanak a levéltárosok
2008. január 23. 08:00
Az 1956-os zalai eseményeket dolgozza fel a megyei levéltár Diktatúra, forradalom, megtorlás című virtuális kiállítása, amely mostantól látható.
Korábban
Káli Csaba beszámolt arról, hogy tavaly 111 millió forintból gazdálkodott a levéltár, amely a költségvetési támogatások mellett pályázati forrásokból és egyéb pénzeszközökből teremtette elő működési költségeit. A források nagyobb részét munkabérre és járulékokra fordították, sajnos egyre kevesebb jut a szakmai tevékenységre. Az iratok restaurálását például évek óta pályázati forrásból tudják megoldani, így költöttek 2007-ben 3,4 millió forintot erre a célra. A levéltár hivatali munkájáról elhangzott: tavaly 71 olyan intézményt - zömében önkormányzatokat, iskolákat - ellenőriztek, ahol később történeti jelentőségűvé vált dokumentumokat kezelnek.
A zalai intézményt egyre több ügyfél keresi meg dokumentumokért, így tavaly már több mint 900-an vették igénybe a levéltár szolgáltatásait, a kutatószolgálatnál pedig 1444 kutatási feladatot végeztek el. A legnagyobb szakmai feladatként végzett iratfeldolgozás során 241 iratfolyóméternyi anyagot rendeztek és 56 iratfolyómétert selejteztek ki a szűkülő tárolókapacitások miatt. Az elmúlt évben 418 iratfolyóméternyi anyaghoz készítettek iratsegédletet - részletezte Káli Csaba. Három könyv kiadásánál bábáskodott a Zala Megyei Levéltár, két Battyhányról szóló kötet mellett Drozdy Győző, a két világháború közötti politikus emlékiratait feldolgozó könyvet jelentettek meg.
Molnár András, a Zala Megyei Levéltár igazgatója a 2008-as terveket ismertetve elmondta: radikális költségvetési lefaragás ugyan nem érte az intézetet, de 7 százalékkal kevesebb idén a költségvetési támogatásuk. Ebben az évben 83,7 millió forintot kapnak a tavalyi 90 millió helyett, és ehhez további 4,5 millió forint saját bevételt kell hozzátenniük. Önkormányzati és közalapítványi támogatásokra is számítanak, valamint további pályázati forrásokra.
A digitalizálás továbbra is saját forrásból folytatódik, amelynek révén idén két adatbázis létrehozását tervezik. Az 1845-ös, több mint 10 ezer zalai nemes összeírásának adatait dolgozzák fel és teszik elérhetővé a világhálón. Ugyancsak internetre kerül majd az 1829-es hasonló nemesi összeírás képileg digitalizált dokumentumokat, mikrofilmeket tartalmazó változata.
A zalai levéltár a reneszánsz évéhez csatlakozva tudományos konferenciát tervez Mátyásról, kiadványaikban pedig az 1500-as évek Zalavár környéki okleveleit és a zalai cigányság 18. századi történetét szeretnék feldolgozni. A tavaly szeptemberi zalaegerszegi Batthyány emlékkonferencia anyagát, a zalaegerszegi hatodik honvéd huszárezred történetét és a ma Szlovéniához tartozó Muravidék történelmi olvasókönyvét ugyancsak kötetben jelentetik meg 2008-ban - közölte Molnár András.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)