Sikeresek az egykori Ifjúkommunisták
2008. január 4. 15:00
A Komszomol az élet iskolája volt, az ott szerzett ismeretek és kapcsolatok azonban nem annyira a kommunizmus, hanem sokkal inkább a kapitalizmus építésére jók.
Korábban
Kiderült, hogy a mai életet illetően a szakszervezetek nem voltak jók semmire. Egészen más a helyzet a bélyeggyűjtőkkel: amikor minden valutaügyletért legalább 8 év szabadságvesztés járt, kidolgozták a módját, hogy üzletelhetnek bélyegeikkel, s ez igen jó előképzésnek bizonyult a bonyolult körülmények közötti pénzügyi tevékenységhez.
Ami pedig a szovjet kommunista ifjúsági szervezetet (Komszomolt) illeti, a felmérésből kiderült: aki csak azért lépett be, mert kellett, annak nem hozott később hasznot, s ezek az emberek ma kevesebbet keresnek, mint azok, akik aktívan részt vettek a szervezet munkájában.
Ennek Dimsic szerint az az oka, hogy a Komszomolban már az úttörőmozgalmi kisdobos szervezettől kezdve igen hatékony volt az elitképződés rendszere. Az úttörők közé először a legaktívabb kisdobosokat vették fel, ők lettek az őrs- és rajvezetők. A legtöbb egyetemen a felvételhez szükséges volt a Komszomol-tagság, a komszomolista vezetők utazhattak a szocialista országokba is, és az egész országban, meg külföldön is építhették kapcsolataikat. Emellett többnyire jó szónoki és meggyőző képességgel bírtak.
Így a Komszomol aktivistái másoknál jobban tudtak alkalmazkodni a 90-es évek elején a kapitalizmus körülményeihez, üzlettel kezdtek foglalkozni, s sok mindent el tudtak intézni, ha felhívták valamely társukat, akivel például valaha együtt voltak építőtáborban a Bajkál-Amúr vasútvonalon. A Komszomol hatalmas gépezet, a párt mechanizmusainak része volt, és az államot is érdekek fűzték az aktivistákhoz, hiszen belőlük lettek a vezető személyiségek, mivel az egyetemeken ilyen képzés nem folyt.
Így alakult ki az, hogy ma a leggazdagabb üzletemberek és menedzserek soraiban 33, a jól képzett szakemberek között 24, és az alkalmazottak között 16 százalék a volt komszomol-aktivisták aránya - mondta Dimsic. Felhívta a figyelmet arra, hogy másutt is hasonló a helyzet: az ifjúsági mozgalmakban való aktív részvétel szerepel majd minden amerikai vezető személyiség életrajzában is. A mai generációk úgy nőnek fel, hogy energiáikat semmi nem fogja össze jó célok érdekében, kapcsolati tőkét nem építenek ki, ráadásul beszélni sem nagyon tudnak. Ma pedig már aligha lehet működő ifjúsági szervezetet létrehozni - vélte Dimsic.
A Komszomolszkaja Pravda a volt komszomolisták közül Vagit Alekperovot említette példaként, aki szülőhelyén a Komszomol városi bizottságának tagságáig vitte, s ma az amerikai Forbes magazin szerint a világ 48. leggazdagabb embere. Mihail Fridman ugyancsak aktív volt, s az egyetemen megismerkedett a szervezet egyik későbbi vezetőjével (ma a 45. leggazdagabb ember), Mihail Prohorov pedig az egyetemi Komszomol bizottság tagja volt, s együtt tanult Oleg Gyeripaszkával - a Forbes listáján Prohorov a 41., Gyeripaszka a 40. helyen áll. Ők mind fiatalok, s közülük a "legszegényebb" vagyona is jóval 10 milliárd dollár felett van.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.