Hitler-ellenességet szimbolizál a bocskai
2007. december 7. 15:00
Az elmúlt évszázadok során, ha valamilyen veszély fenyegette a magyar függetlenséget, az a díszöltözetnek mindig javára vált.
Korábban
Katkóné Bagi Éva utalt arra, hogy az ellenállás "letörésére" később még az uralkodók, köztük Ferenc József is készíttetett magának díszmagyart. Az 1848-as forradalom és szabadságharc után a korábbi piros huszáruniformist felváltotta a fekete "attila". Ennek rövid változata volt az "árpádka", melyet a dupla ujjú "kazinczi", a magas állógalléros "zrínyi", a prémszegélyű rövid mente, a "csokonai", a téli hosszú mente, a "buda", végül a bő köpeny, a "deák" követett.
A politikai események mindig befolyásolták a divatot, de a trianoni békeszerződés után a középpontba a kényelem és az olcsóság került - mutatott rá a történész. Felidézte, hogy az 1930-as években a magyar divat élére ketten kerültek: míg Tüdős Klára a hölgyeknek adott tanácsot az öltözködés terén, addig Ferenczy Ferenc a magyaros férfiruha megteremtését tűzte ki célul.
Ekkor alkották meg a díszmagyar szabásmódját utánzó, zsinórozott, fekete polgári öltönyt, a bocskait, mely a hagyományt ötvözte a könnyedséggel, és amelyet reggeltől estig bármilyen eseményen hordhattak a középosztály férfitagjai.
A szakember szerint a magyar ruha "sorstragédiája", hogy bár Ferenczy Ferenc Hitler-ellenes érzését akarta kifejezni a bocskaival és a németellenes ruhamozgalom elindításával, később pont ellenkező jelzők ragadtak hozzá. A magyaros szabásvonalat ugyanis egyenruháknál is szívesen alkalmazták, így a nyilas mozgalmakban is megjelentek a hasonló formaruhák, és ezzel soviniszta, nacionalista jelzőket kapott a bocskai. Ezt az ellenérzést a mai napig nem tudta leküzdeni - tette hozzá Katkóné Bagi Éva.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.