Méltó emlékművet kap Mikes Kelemen
2007. december 6. 08:00
A Magyar Iszlám Közösség elnöksége december 3-án döntött arról, hogy kezdeményezik a száműzetésben elhunyt és elhantolt Mikes Kelemen méltó síremlékének megépítését.
Korábban
A MIK elképzelése szerint a jeles magyar költő és író jelenlégi nyughelye fölött a jövő év tavaszán egy kopjafát állítanának fel. A szervezet ezért most a műemlék létrehozási (kocsányos tölgy alapanyagból, kopjafa faragás, szállítás, helyi munkálatok, stb.) költségeinek fedezésére gyűjtést szervez.
A munkálatokat Mihályfa és Kisvásárhely községek önkormányzataival és egy jeles fafaragó szobrász művészel, Rőti Józseffel tervezik. A projekt összköltsége kb.1,5 millió forint, amelyből jelenleg 480 ezer forint áll rendelkezésükre, így szívesen fogadnak minden támogatást
"A magyar irodalomban, a kezdetektől a 18. század végéig terjedő számos emberöltőben nincs még egy olyan vérbeli csevegő és olyan igazi, vérbeli szépprózaíró, mint Mikes Kelemen. És ennek a nagy csevegőnek sohasem akadt olyan társasága, ahol kicseveghette volna magát. Beszédvágyát öntötte ki szépprózájában, amelynek nemhogy életében, de utána még sokáig nem akadt olvasója.
Amikor Mikes Kelemen irodalmi leveleit írja egy kitalált nőrokonhoz, itthon Magyarországon éppen nincs semmiféle irodalom: a kuruc törekvések tragikus bukása után, a szatmári béke után, amellyel a nemesség elárulta saját eszméit is, és sokáig ember alatti létre kényszerítette a jobbágyságot, olyan sivárság következik. amelyben az úr. ha lehet. nem is beszél magyarul (ha kisúr-latinul beszél, ha nagyúr - németül, ha nagyon nagy úr - akkor csak franciául), a nép pedig még énekelni is elfelejt" - áll a szervezet közleményében.
(MTI-OS/Múlt-kor)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.