Elindul útjára a Cassini űrszonda
2004. szeptember 13. 12:06
A floridai Cape Canaveral űrrepülőtérről felbocsátott Cassini űrszonda 3,5 milliárd kilométer megtétele után 2004 júliusában ért a Szaturnuszhoz és négy éven keresztül vizsgálja a bolygó gyűrűrendszerét és holdjait. Az európai és amerikai összefogással megépített szonda magával vitte az Európában épített Huygens leszálló egységet is, amely a Szaturnuszhoz való odaérkezés után, 2005 elején leereszkedett a Naprendszer egyetlen, sűrű légkörrel borított holdjára, a Titánra. A teljes, hétéves kutatási program 3,4 millárd dollárba kerül, és 17 ország tudósai 15 év alatt készítették elő. Magyar szakemberek is részt vettek az expedícióban használt tudományos berendezések közül kettő - a magnetométer és a plazma spektrométer - kifejlesztésében. A Cassini űrszonda 2000 őszén haladt el a Jupiter mellett, s 2002. november 1-jén elküldte első felvételét tulajdonképpeni úticéljáról, a Szaturnuszról. Az űrszonda első felvétele 285 millió kilométeres `tisztes távolságból` készült. 2004 májusában a Cassini belépett a Szaturnusz rendszerébe, majd június 3-án elhaladt az egyik nagy külső hold, a Phoebe mellett, s felvételeket készített az égitestről. 2004. július 1-jén az űrszonda ráállt az óriásbolygó körüli pályájára, s ezzel megkezdte négy évre tervezett ottani keringését. A program szerint nemcsak a Szaturnuszt és annak gyűrűrendszerét vizsgálja, hanem 31 ismert holdjából hetet. 2004 végén a Huygens sikeresen levált a Cassiniról, s megkezdte útját a Titán felé. 2006 júliusában tavakat fedezett fel a Titánon: a Földön kívül ez az első égitest, amelynek felszínén - vélhetően metánból, vagy etánból lévő - folyadékot találtak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap