Cáfolják a nomád abók mítoszát

A Gunyah, Goondie + Wurley: The Aboriginal Architecture of Australia című könyvben a Queenslandi Egyetem építésze és antropológusa, Paul Memmot 35 év alatt folytatott kutatásai eredményeiről számolt be.

Az oral history, a felfedezők naplói, a vonatkozó festmények és az elmúlt 200 év fotói alapján kidolgozott teóriája tökéletesen ellentmond hétköznapi elképzeléseinknek. A hiedelmek szerint ugyanis az abók a fehérek érkezése előtt tökéletesen nomád életet éltek. A hódítást éppenséggel azzal indokolták a telepesek, hogy a bennszülöttek nincsenek jelen, a területet pedig senkiföldjének nyilvánították.

Memmot szerint a folytonosan vándorló bennszülöttek képe azért alakulhatott ki, mert egyes törzsek évszakonként új helyre költöztek, ahol azonban letelepedett életmódot folytattak. Lakóhelyeiket a helyi klímának megfelelően alakították ki: legtöbbször kupola alakú, bambusznád épületeket állítottak, amelyeket pálmalevelekkel fedtek le. A házak egy részét összekötötték egymással, amely azt is lehetővé tette, hogy az esős évszakban szinte ki sem kellett lépniük a szabad ég alá.

A településeket a megfelelő táplálékforrások közelében létesítették: az esőerdők különösképp kedveltek voltak a kókusz és más gyümölcsök miatt. A megfelelő mennyiségű gyűjtögetéssel beszerzett élelem miatt igazán nem volt szükségük arra, hogy vadászni járjanak. Memmot hasonló épületek nyomait találta meg Tasmániában is, Victoria nyugati részén pedig az abók egy méternél is magasabb, kör alakú falakat építettek, amelyet aztán tetővel fedtek le. Ezt az építési technológiát később a misszionáriusok is megörökítették.

Az építmények közül azonban nagyon kevés maradt az utókorra: a helyi hatóságok a legtöbbször fertőzésveszélyre hivatkozva buldózerrel tüntették el az abók lakóhelyeit.