Megszületett Louis Aragon francia költő
2004. szeptember 13. 12:06
A párizsi születésű művész 1922-ben Bretonnal együtt volt a szürrealista mozgalom egyik elindítója, folyóiratainak (La Révolution Surréaliste, Le Surréalisme au Service de la Révolution) szerkesztője. Une vague de réves (1924) című írásában megfogalmazta a mozgalom programját. Az avantgárd individuális-anarchista lázadása azonban világnézeti válságba sodorta. 1927-ben belépett a francia kommunista pártba. 1928 után megismerkedett későbbi feleségével, az orosz származású Elza Triolet-val. 1932-ben szakított a szürrealista mozgalommal, ám eredményeit sohasem tagadta meg. A baloldal aktív politikusa lett, a L,Humanité munkatársa, a népfrontmozgalom egyik szervezője volt. Az 1930-as évek elejétől a szocialista realizmus szellemében született Való világ című regényciklusa (A bázeli harangok, Úri negyed, Az omnibusz utasai, Sziget a Szajnán). A II. világháború idején fontos szerepet játszott az ellenállásban, a francia Írók Nemzeti Bizottságának egyik irányítója volt. Az 1950-es évektől az FKP Központi Bizottságának tagjaként jelentős közéleti és politikai tevékenységet fejtett ki. E korszakának jelentős alkotása nagylélegzetű, önéletrajzi verses regénye (Befejezetlen regény). Utolsó regényeiben elfordult a realizmustól, újfajta elbeszélő módszerekkel kísérletezett. Verseiben a szürrealizmus eredményeit, a szabadverset a francia költészet klasszikus formáival ötvözte; gazdag metaforikus nyelvezete szétfeszítette a hagyományos jelentés korlátait. Művei hazánkban már a II. világháború előtt is elismerést arattak, művészetére először Illyés Gyula hívta fel a figyelmet. A francia fővárosban halt meg 1982. december 24-én.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót
- A detektívek soha nem hagyták abba a nyomozást Butch Cassidy és bűntársa után
- A nemesek pártfogása járult hozzá a szabadkőművesség elterjedéséhez
- Gyerekek, nemesek és prostituáltak is elindultak a keresztes hadjáratra
- A dzsungelben veszett nyoma az El Doradót kereső Fawcettnek
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap