Felfedezőút a reneszánsz szellem kastélyában
2007. július 24. 13:00
A Szép Magyarország magazin legfrissebb száma a nagykárolyi Károlyi család történetét bemutató melléklettel jelent meg.
Korábban
A füzéri várat és tartozékait, köztük Radványt, I. Lipót adományozta 1686-ban Károlyi Lászlónak, kárpótlásul a török háborúkban elszenvedett veszteségeiért, elsősorban Mihály fia elvesztésért. A birtokon ekkor már állt egy kastélyt, amelyet nagy valószínűséggel Réthey Péter építtetett a 16. század végén. Erről az épületről egy ebben az időszakban készült felmérés az alábbiakat írja: viszonylag nagyméretű, négyszögletes kastély - L alakú épülettel, fallal körülvett belső udvarral -, igen rossz állapotban.
A 17. században már több jelentős kiterjedésű birtok felett rendelkező Károlyi család a nagyobb városoktól távol esű birtokot az első százötven évben többször is bérbe illetve zálogba adta. Ezekben az évtizedekben egyetlen családtag sem választotta Füzérradványt állandó otthonának, így az ott álló kastély sem számíthatott a család kiemelt figyelmére. A fellelhető adatokból azonban kiderül, hogy a birtok bérlői ugyan időről időre átalakításokat és bővítéseket végeztek az épületen, a kastély azonban mindvégig olyannyira jelentéktelen maradt, hogy a kor egyetlen olyan összeírása sem említi, ahol a hazai főúri épületeket gyűjtötte egybe. A füzérradványi kastély csendes történetében a 19. század második felében kezdődő változások hoztak gyökeres fordulatot.
A magazinnak interjút adott fóti otthonában nagykárolyi Károlyi László, aki az olvasóknak elmondja, hogy melyik kastélyt szerette volna visszavásárolni a család egykori tulajdonai közül (nem a fótit és nem is a füzérradványit!) és arról is mesélt, hogy a 80-as években álltak a legközelebb ahhoz, hogy a füzérradványi kastélyban ismét szállodát üzemeltessenek. A mellékletben részletesen ismertetik a füzérradványi Károlyi-kastély történetét, a duplaoldalas poszteren pedig a füzéri vár látható, melyhez egykor a radványi uradalom is tartozott.
A lap további cikkei:
-Kékfestőház Múzeum
-Erdőbénye látnivalói
-Porcelánfalak - a chinoiserie stílus
-Krumplibogár-szobor
-a kalocsai pingálás története
-Diana Wellness Hotel
-Díjak (Europa Nostra, ICOMOS és Citrom díj)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.