Vita a Stasi iratanyagai sorsáról
2007. július 17. 09:00
Folytatódik a vita Németországban az egykori keletnémet állambiztonsági minisztérium, a Stasi megmaradt anyagait kezelő szövetségi hivatal, az úgynevezett Birthler-hatóság jövőjéről.
Korábban
Megfigyelők szerint a Birthler-hatóság sorsa megpecsételődött, feloszlatásával kapcsolatban immár csak a "mikor" kérdése szorul tisztázásra. Az intézmény feldarabolása már régóta napirenden van, s megosztja a német politikai pártokat is. A Birthler-hatóság "középtávú" feloszlatására a közelmúltban tervet terjesztett elő Bernd Neumann, a kultúrát és a médiát felügyelő államminiszter, aki megbízatása alapján a hivatal felett is felügyeletet gyakorol.
Wolfgang Thierse, a parlament szociáldemokrata alelnöke és Marianne Birthler, a hivatal vezetője közös nyilatkozatban figyelmeztetett arra, hogy a javaslat megvalósítása esetén elvesznének mindazok az értékes ismeretek, illetve tapasztalatok, amelyekkel a hatóság rendelkezik. Mindketten sürgették, hogy a hivatal 2019-ig - azaz a békés forradalom után kereken három évtized elteltéig - folytathassa tevékenységét. Marianne Birthler utalt arra is, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megnövekedett az érdeklődés az NDK-s múlt iránt. A tavalyi évben 97 ezren kértek hivatalos betekintést a róluk vezetett dossziékba, ami az egy évvel korábbi, hasonló adathoz képest 20 százalékos növekedést jelent.
Ilyen körülmények között hangzott el pénteken a szövetségi levéltár vezetőjének, a miniszter feldarabolási indítványát támogató nyilatkozata. Hartmut Weber egyszerűen azzal érvelt, hogy mindez - mint fogalmazott - a kutatást lényegesen leegyszerűsítené. A Bundestag, amely novemberben jelentősen korlátozta az esetleges Stasi-kapcsolatok miatt megfigyelhető személyek körét, várhatóan ősszel tűzi napirendre a kérdést.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nácik
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Diplomácia helyett megszállással válaszoltak a németek a jugoszláv puccsra
- Katonai esély sem volt rá, hogy megakadályozzák a német csapatok bevonulását
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.