2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Szőnyegre álmodták a falusi idillt a Tudorok

2007. június 6. 10:00

Az Erzsébet-kori Anglia egyik legnagyszerűbb faliszőnyegére találtak rá nemrég Amerikában, miután annak közel egy évszázaddal ezelőtt egy brit művészettörténész közreműködésével veszett nyoma.

A hatalmas (1,8X4,7 méteres), 1580-ban készített szőnyeg a 16. századi falusi idillt mutatja be, közepén egy kitalált palota - melyet Salamon király templomának 16. századi képi ihlettek - látható, míg körülötte vadászok haladnak a vadállatokkal teli erdőben, hattyúk siklanak egy tavon, és a vadászkutyák épp a kacsákra rontanak.

A Londonban egymillió fontos (368 millió forintos) kikiáltási árral hamarosan kalapács alá kerülő szőnyeg gyapjúból és selyemből készült, és azt Kalifornia egyik leggazdagabb családja bocsátotta az aukciósház rendelkezésére. A hivatalos nyilatkozatok szerint a szőttes készítője és története a mai napig ismeretlen.

Simon Franses, az aukciósház egyik kurátora szerint azonban a szőnyeg William Shakespeare kortársa és közeli szomszéda, William Sheldon műhelyéből származik, aki a kor egyik legtehetségesebb és legismertebb szőnyegkészítője volt. Sheldon díszpárnákat és az angol megyék szőnyegre álmodott térképét készítette el, barchestoni műhelyében magasan képzett protestáns mesterekkel dolgoztatott, akik a hollandiai vallásháborúk elől menekültek a szigetországba. Franses szerint a szőnyeg illik Sheldon többi munkájához, így ő biztos az eredtében.

Pontos adatokkal csak 1909 óta rendelkezünk, amikor Lord Duveen - aki gazdag amerikaiaknak árusította ki a brit műremekeket - aukcióra bocsátotta a szőttest az Egyesült Államokban. Franses szerint akkor azonban nem Sheldon műveként katalogizálták a szőnyeget, így szerinte a Lord egy nagyszerű lehetőséget hagyott ki. Ő ugyanis korábban már az akkori katalógusból is meg tudta állapítani a Tudor idill eredetét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár