A Brit Kelet-Indiai Társaság uralmával számolt le a szipojlázadás

Mélyen gyökerező ellentétek

A brit gyarmatbirodalom ékkövének számító, több kis birodalomból álló szubkontinensnyi országot a Brit Kelet-Indiai Társaságnak közel másfél évszázadig sikerült uralma alatt tartania. A Társaság a 19. század közepére egyre több tartományban, még Pandzsábban is jelentős befolyásra tett szert. Az indiai gyapot, selyem, kávé, tea, indigó exportja hatalmas bevételeket jelentett, s ezt a brit kormány még úgy is kész volt támogatni, hogy ezzel jelentős hátrányba hozta a hazai ipart. A Kelet-Indiai Társaság kezdődő hanyatlását azonban jól mutatta, hogy hosszú évtizedek után egy rendelet értelmében minden év végén jelentős summával (400 ezer fonttal) kellett gazdagítania a kincstárat.

Mindeközben Indiában egyre zavarosabbá vált a helyzet. A szipojok (a Társaság szolgálatában álló indiai katonák) azért tiltakoztak, mert a számukra szállított új puskaportartót a használat közben csak szájukkal tudták feltépni, s ilyenkor akarva-akaratlan lenyelték a zsírozáshoz használt, a hinduk és muzulmánok számára utálatos marha- és disznózsírt (ezt az állítást nemrég cáfolták a történészek). Ez azonban csak az utolsó csepp volt a pohárban, a háttérben sokkal mélyebb politikai, vallási, gazdasági, kulturális és társadalmi ellentétek húzódtak meg.

1857 elejére - nem minden alap nélkül - olyan híresztelések terjedtek el, miszerint a britek erőszakkal akarják kereszténnyé tenni a lakosságot. A felháborodást csak tetézte az erőszakos nyugatosítás, amelynek jegyében ősi indiai szokásokat (többek közt a satit, vagyis az özvegyek máglyán való elégetését) tiltottak be.

Hasonlóan közutálatnak örvendett a Lord Dalhousie kormányzó által kierőltetett doktrína is, ami kimondta, hogy egyenes ági fiú örökös híján a birtokok a Kelet-Indiai Társaságra háramlanak. A Társaság ennek köszönhetően 650 ezer négyzetkilométerrel növelte területeit, s nemesek, katonák, földbérlők százai, ezrei találták magukat vagyon és munka nélkül. A britek felszólították a mogul uralkodót, Bahadur Sah Zafart, hogy hagyja el a delhi Vörös Erődöt, Lord Canning kormányzó pedig 1856-ban kijelentette, hogy Zafar utódjai már a mogul címet sem viselhetik. A helyzet odáig fajult, hogy még a valódi modernizációs törekvéseket - így a démoninak tartott vasútépítést - is mély ellenszenv övezte.

1. Mélyen gyökerező ellentétek
2. Út a császársághoz