Közös történelmet írtak az erdélyi és magyarországi fiatalok

Családi életet reformáltak a hittérítők

Az elhangzott 11 előadás - melyek közül kilencet erdélyi doktoranduszok és diákok, kettőt pedig a kollégium tagjai mutattak be - mindkét félnek tanulságos lehetett mind a témaválasztást, mind az alkalmazott kutatási módszereket illetően. Az előadók közül többen tagjai olyan kutatócsoportoknak, amelyek az utóbbi években főként közép-és koraújkori erdélyi források feltárásán és közzétételén munkálkodnak.

Márton Tünde (Reformáció, család, nyilvánosság) abból a megállapításból indult ki, hogy a reformátorok egyik alapvető célkitűzése a családi élet megreformálása volt, majd ezután a reformáció szemszögéből mutatta be az állam és egyház együttes hatására `közintézménnyé` vált család helyét a 16-17. századi társadalomban. Az előadó végül röviden ismertette a Geleji Katona István erdélyi református püspök által összeállított kánongyűjteménynek (1649) a házasság intézményére és a lelkészi családra vonatkozó rendelkezéseit is.

Kolozsvár

Minthogy az általánosan elfogadott nézet szerint a történész szövege a maga szövegszerűségében is vizsgálható, Szőcs Máté (Az 1850-es évekről szóló gazdaságtörténet mint elbeszélés) az 1849-1867 (1873) közötti korszakról szóló, felsőoktatásban használt gazdaságtörténeti munkák nyelvezetét elemezte. Az elbeszélésként kezelt szövegeket úgy választotta ki, hogy azok a szerzők sajátos vonásai mellett az egyes politikai korszakok ismertetőjegyeit is tükrözzék (a szövegek közül egy 1945 előtt, három 1945 és 1989 között, kettő 1989 után keletkezett). Az elemzés során az előadó többek között rávilágított arra, hogy a szövegek különböznek a tárgyalt korszak időbeli és térbeli kiterjedését, megnevezését illetően, de jól érzékelhető a történészi szerep változása is.

Hegyi Géza (Egyházi birtokok a középkori Erdélyben című) előadásában széleskörű adatbázis alapján összeállított statisztikákra támaszkodva a középkori Erdélyi vajdaság területén az egyházi kézben levő birtokoknak a világi földbirtokhoz viszonyított alakulását, valamint az egyházi birtok egészén belül az egyes egyházi intézményekre jutó birtokrészesedések arányát vizsgálta. A szerző végigkövette a leginkább jelentős birtoktestekkel rendelkező erdélyi püspökség, illetve káptalan esetében a birtokszerzés "szerkezetét".

Flóra Ágnes (Kolozsvár önkormányzata a 16. században) a középkori előzményeket is tárgyalva mutatta be Kolozsvár szász és magyar nemzetiségű közösségeinek arányos részvételén alapuló legjelentősebb közigazgatási intézményeinek: a százférfiak tanácsának (másként felső tanács, amely a 16. századra a város legfőbb döntéshozó szervévé alakult), az alsó tanácsnak (a tulajdonképpeni városi tanács) kialakulását és jogkörét, továbbá a főbírói, királybírói (a főbíró bírótársa), sáfárpolgári és jegyzői tisztségek hatáskörét.

Mihály Melinda (Kolozsvár XVI-XVII. századi topográfiája. A város Fő terének északi sora az adókönyvek tükrében) Kolozsvár 16-17. századi helyrajzának egyik fontos, viszont kevésbé kiaknázott forráscsoportja, az ún. adókönyvek alapján - miután ismertette azok tartalmát és forrásértékét, illetve vázolta a város öt, fertálynak nevezett negyedét - a Fő térnek az Óvári fertályhoz tartozó északi során fekvő két reneszánsz polgárház (a Rósás-, illetve a Püspöky-ház) történetéhez, valamint tulajdonosainak azonosításához szolgált újabb adatokkal.

1. Családi életet reformáltak a hittérítők
2. Multietnicitás a nyelvhasználatban