Magyar mágnás alapította a hírlapírás díját
2007. április 11. 15:30
Százhatvan éve, 1847. április 10-én született Makón Pulitzer József, magyar származású amerikai sajtómágnás, a Pulitzer-díj alapítója.
Korábban
Bánatában lett újságíró
Pulitzer József elszegényedett kereskedőcsaládból származott, iskoláit Budapesten végezte. A katonai pálya iránt vonzódott, de gyenge egészsége, rossz szeme miatt az osztrák hadsereg, a francia idegenlégió és az angol gyarmati hadsereg is elutasította. Tizenhat évesen hajófűtőként vándorolt ki Amerikába, ahol még éppen részt vehetett a polgárháború utolsó szakaszában: lőporfüstöt azonban itt sem szagolt és az elsők között kapta meg az obsitot. A Vadnyugaton számos mesterséget megpróbált, volt sikertelen öszvérápoló, bálnavadász és temetőgondnok, végül bánatában újságírónak állt.
1869-ben megkapta az amerikai állampolgárságot, nem sokkal később liberális-republikánus képviselőként beválasztották Missouri állam parlamentjébe. Itt azzal tűnt ki, hogy egy szóváltást követően az ülésteremben rálőtt vitapartnerére - mivel azonban a dolog a Vadnyugaton történt, megúszta pénzbírsággal. St. Louisból 1883-ban távozott, mert nem volt hajlandó pisztolypárbajt vívni azzal a kollégájával, aki lelőtte lapjának vezércikk-íróját.
Pulitzer életét féltve New Yorkba költözött, ahol megvásárolta, majd rövid idő alatt népszerű és jövedelmező vállalkozássá alakította a csőd szélén tántorgó The World című újságot. A The World egyszerre volt népszerű tömeglap és minőségi elitújság, amelyben mindenki megtalálhatta, amit keresett. Volt benne oknyomozó újságírás, önreklám, magas színvonalú politikai vezércikk, botrány és szenzáció, sőt 1883-tól képregény is.
Módszereire jellemző, hogy egyik újságírónője felvétette magát a helyi kórházba, hogy leleplező cikket közölhessen az ott uralkodó tűrhetetlen állapotokról. 1889-ben Verne nyomán meghirdették a 80 nap alatt a Föld körül versenyt - a győztes végül 72 nap alatt teljesítette a feladatot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
19. Magyarország a második világháborúban
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A pokol hajnala: 500 ezer szovjet katona zúdult az erőddé nyilvánított Budapestre
- Ma is rejtély, kik és milyen okból bombázták le Kassát
- A legjobb magyar felszerelés is kevésnek bizonyult a Don-kanyar embertelen viszonyai közt
- Szándékosan hitették el a szövetségesek Kállay Miklóssal a balkáni partraszállás gondolatát
- Sztójay Döme, a magyar Quisling
- "A népirtáshoz időnként elegendő néhány száz pokolian elszánt ember"
- Marhacsordákat is bombáztak a szövetségesek Magyarországon
- "Kétségbe esve várjuk, hogy mi lesz velünk, ha itt ér a tél"
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap