Hogy tanítsuk történeti interjúkkal az 1956-os forradalmat?
2007. március 20. 19:00
Március 22-én, csütörtökön az 1956-os forradalom eseményeinek módszertani tanításáról rendeznek szemináriumot Budapesten az Oktatási és Kulturális Minisztérium, az OSA Archivum, a Kanadai Nagykövetség és az ontheglobe.com szervezésében.
Korábban
A szeminárium célja, hogy az oral history - vagyis a történeti mélyinterjú - módszertana alapján elősegítse a fiatalok ismeretanyagának gyarapítását az '56-os forradalomról és hétköznapi családok mikrotörténetein keresztül felkeltse az érdeklődésüket a forradalom iránt. Egy tavalyi, a Szocio-Gráf Közvélemény-kutató Intézet által végzett felmérés szerint ugyanis a legtöbb fiatal keveset tanult az 1956-os forradalomról. Ugyanakkor az évforduló kapcsán megjelenő naplók, memoárok és visszaemlékezések révén középpontba kerültek a hétköznapi történetek.
A szeminárium elsősorban középiskolai történelemtanároknak szól, de a szervezők szívesen várnak minden érdeklődőt, akik a forradalom eseményeit emberi sorsokon, emigránsok és hátrahagyott kapcsolataik történetén keresztül szeretnék tanulmányozni. A program lehetőséget nyújt arra is, hogy a résztvevők megismerkedjenek Andrew Princz Ötven év távlatából című könyvével, mely tizenöt magyar család szétválásának viszontagságait mutatja be a forradalom során.
A szeminárium értékét külön növeli, hogy az oral history kutatásban jártas két kiemelkedő hazai szakember is előad: Kozák Gyula az 1956-os Intézet szociológusa az oral history kutatás magyarországi gyökereiről, Hanák Gábor az Országos Széchenyi Könyvtár Történeti Interjúk Tárának vezetője pedig az '56-osok 1990 előtti és utáni interjúiról beszél majd.
Segédeszközt jelent még a tanároknak az OSA Archivum gazdag '56-os gyűjteménye, amelyet Ivacs Gabriella főlevéltáros ismertet, valamint a kanadai-magyar Andrew Princz kétnyelvű riportalbuma. A 144 oldalas, gazdag egyéni élményanyagot tartalmazó könyv - melyet a szemináriumra ellátogatók ajándékba kapnak - a forradalom 50-ik évfordulójára készült és annak a 38 ezer magyarnak állít emléket, akik a forradalom után Kanadába vándoroltak. A szerző a könyvet a helyszínen ismerteti. A szeminárium Rév István előadásával zárul a hidegháború történetének tanításáról.
A szemináriumot az OSA Archivumban tartják 14:00-től 18:00 óráig.
Helyszín: 1051 Budapest, Arany János u. 32.
A részvétel ingyenes, regisztrálni március 21-én szerdán 16:00 óráig lehet a www.okm.gov.hu/szeminarium_56 weboldalon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap