Először húznak lottószámokat Magyarországon
2004. szeptember 13. 12:06
A pénzügyminiszter 4/1957. számú (január 17.) rendeletében bízta meg az Országos Takarékpénztárt a magyar lottó megszervezésével. Az első húzást 1957. március 7-én rendezték. A kialakított szabályzat szerint a 90 szám közül kihúzott 5 szám alapján a fogadók 2, 3, 4, illetve 5 találatot érhetnek el. A befolyt összeg 40 százaléka a költségvetésé lett és 60 százaléka a nyereségalapba került. A nyereség összege az egyes nyerőosztályokon belül a nyertes szelvények számától függ. Az 1 milliós `álomhatárt` viszonylag hamar, 1959-ben lépte át az öttalálatos, a 2 milliósra 1964-ig kellett várni, 5 millió forintos nyereményt pedig először 1986-ban fizettek ki. 10 milliót 1989-ben ért az ötös, a 100 milliós álomhatár éve 1992, az 500 milliósé 1994 volt, az 1 milliárd forintos nyeremény 1999-ben talált gazdára. Az eddigi rekordnyereményt 2003 novemberében érték el, amikor 5 milliárd 92 millió forintot ért az egyetlen öttalálatos szelvény.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap