Régizene fesztivál Csíkszeredán
2007. március 7. 13:15
A Csíkszeredai Régizene Fesztiválon július 15-22. között 9 ország mintegy 90 előadóművésze 25 hangversenyt tart - jelentette be Karda Emese, a fesztivál igazgatója.
Korábban
A Csíkszeredai Régizene Fesztivál 1980-ban jött létre, hogy az erdélyi régizene együtteseknek biztosítson fórumot. 1986-ban a kommunista hatóságok betiltották, újjáéleszteni pedig az 1989-es rendszerváltás után sikerült. Eleinte a reneszánsz és a korai barokk alkotásokat szólaltattak meg a fellépők, a megváltozott körülmények között a rendezvény gazdagodott a stílusok tekintetében, felölelve a barokk zenei repertoárt is. Emellett a meghívottak köre is kibővült, hiszen nem csak Magyarország, hanem egész Európa felé nyitottak a szervezők.
A nyolc napra tervezett fesztivál keretében tematikus napokat is kínálnak a közönségnek. Kiemelkedő eseménynek szánják a Shakespeare a zenében című rendezvénysort. Ennek keretében a bukaresti opera és operettszínház művészei, a brit Mary Collins és Adrian Butterfield előadók, a bukaresti Collegio Stravagante és a kolozsvári Passamezzo együttes táncosai lépnek fel. Két nagyszabású emlékkoncertet is tartanak Georg Philipp Telemann (1681-1767) halála évfordulójának alkalmából, de lesz olasz és francia zenei nap is.
Bunta Levente, a Hargita megyei önkormányzat elnöke, valamint Antal Attila csíkszeredai alpolgármester a helyi hatóságok hosszú távú támogatásáról biztosították a fesztivál szervezőit, akik a magyar és a román kormány finanszírozásából is gazdálkodhatnak. A zenei seregszemle összköltségvetése eléri a 19 millió forintot.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap