Modern turizmus fenyegeti az ősi templomokat
2007. február 22. 11:45
Korábban
Távol-keleti Disneylanddé válhat
A kambodzsai kormány emellett más miatt is a kritikák kereszttüzébe került. Úgy tűnik ugyanis, hogy az ország legnagyobb turisztikai látványossága okozta gazdasági fellendülésből csak néhány helyi és külföldi vállalkozás profitál. A belépők szedésére kiadott engedélyt egy kormányközeli kapcsolatokkal rendelkező kambodzsai üzletember kapta meg, aki a befolyt több millió dollárnyi összegből csak igen keveset fordít a műemlék helyreállítására. Az ajándékárusok sem a közeli falvakból jönnek, hanem a fővárosból, Phnom Penhből.
Donald kacsával vetekednek |
A kormány azonban további anyagi forrásokat talált azon kezdeményezések támogatására, amelyek még több turistát csalogatnak a parkba. Az elmúlt hetekben a hatóságok koreai utazásszervezők közreműködésével elindítottak egy kísérleti programot, amely éjszaki "fény és hang" látványosságra hívja a látogatókat. Most tehát hatalmas reflektorok és elektromos kábelek láthatók a főtemplom területén, amely akkora, hogy a Szent Péter Bazilika négyszer elférne benne. Egy japán turisztikai vállalat pedig engedélyt kapott arra, hogy nagy, holdfényes banketteket szervezzen a park területén fejenként 60 dollárért.
"Angkor kulturális Disneylanddé vált. Már így is alig győzzük a rengeteg turistát, de a kormány még többet akar. Senki sem tudja, hová folyik a pénz. Az biztos, hogy nem a helyreállításra" - mondja Khin Po Thai idegenvezető és műemlékvédő aktivista.
Túlélte a történelem viharait, de a turistákat már nem fogja? |
A város a 15. században egy ostrom során elesett, és a feledés homályába veszett. Csupán néha vetődött arra néhány utazó és zarándok. A figyelem csak 1864-ben irányult ismét Angkor felé, amikor Henri Mouhot francia utazó megjelentette a Sziámban, Kambodzsában és Laoszban tett utazásairól szóló könyvét. Az 1970-es és 1980-as években a Vörös Khmerek uralma alatt elhanyagolták a templomokat, de a kilencvenes évek eleje óta mozgalom indult a romok helyreállításáért. A hatalmas munkában legalább 12 ország régészei vesznek részt.
"Az a célunk, hogy ez a hihetelen épületegyüttes minél tovább fennmaradjon. Megértjük, hogy a turisták látni szeretnék a templomokat, és természetesen mi is azt akarjuk, hogy a látogatók megismerhessék az emberiség e csodálatos alkotását. De azt is meg kell értenünk, hogy az elsődleges feladat a templomok megmentése" - mondja Stubb.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap