Az ördög meséli el Hitler gyerekkorát
2007. január 9. 10:15
Korábban
A történelmi regényíró: Norman Mailer élete
1923. január 31-én született Long Branchban. Brooklynban nevelkedett. A középiskola elvégzése után, 1939-ben a Harvardon folytatta tanulmányait. 1943-ban repülőmérnökként diplomázott. Már egyetemi évei alatt írni kezdett, első novellája 1941-ben jelent meg a Story magazinban. 1944-ben behívták katonának, és részt vett a csendes-óceáni harcokban.Miután 1946-ban leszerelt, kezdte írni első regényét, a Meztelenek és holtakat, melyben a fülöp-szigeteki hadszíntéren átélt eseményeket dolgozta fel. A regényt, mely 1948-ban jelent meg, a kritika és a nagyközönség egyaránt hatalmas lelkesedéssel fogadta. Nemcsak az amerikai, de a nemzetközi elismerést is meghozta a mindössze 25 éves író számára. A Meztelenek és holtakat máig az egyik legjobb amerikai háborús regényként tartják számon. Következő regényeivel nem sikerült átütő sikert elérnie. Az 1951-ben megjelent Barbary Shore-t, és az 1957-es Szarvasparkot egyaránt fanyalogva fogadta a kritika. Ez utóbbit ráadásul hosszú próbálkozás után csak a hetedik kiadó volt hajlandó megjelentetni. A negyvenes évek végén forgatókönyvíróként dolgozott Hollywoodban, a Szarvasparkban az itt szerzett élményeit dolgozta fel.
A hatvanas években Az amerikai álom (1965) és a Miért vagyunk Vietnámban (1967) című munkáival visszatért a regény műfajához. Ugyanakkor tovább űzte a publicisztika és a regény keverékéből kialakított műfajt, melynek legjelentősebb eredménye az 1968-ban megjelent Armies of the Night című kötete, melyben egy 1967-es Vietnám-ellenes tüntetést dolgozott fel. A kötettel 1968-ban Mailer egyaránt elnyerte az év könyve díjat és a Pulitzer-díjat is. Az 1970-es években számos, a széles olvasóközönséget érdeklő témával foglalkozott. Könyvet írt a holdraszállásról, megírta Marilyn Monroe életrajzát, feldogozta Muhammad Ali és George Foreman egyik összecsapását. A The Prisoner of Sex (A szex rabja) című írásában a női emancipáció kérdését tárgyalta. Mivel azt állította, az ember neme befolyásolja, hogyan észleljük a valóságot, a feminista mozgalmak támadásainak kereszttűzébe került.
1979-ben jelent meg nagy sikert aratott tényregénye, A hóhér dala, melyben egy kivégzett gyilkos, Gary Gilmore igaz történetét írta meg. A regény hatalmas sikert aratott, regényével ismét elnyerte az Év Könyve és a Pulitzer díjat. 1983-ban jelent meg az ókori Egyiptomban játszódó Ancient Evenings (Ókori esték) című regénye. A nyolcvanas években Mailer visszatért a film világába. Az 1984-es A kemény fiúk nem táncolnak című thrilleréből saját maga rendezett filmet. A történetben egy hosszabb ideje alkoholmámorban levő, sikertelen író kijózanodás közben nyomozni kezd, hogy miként került egy levágott női fej a kocsijába.
1992-es Harlot's Ghost című kötetében a CIA történetét dolgozta fel. Miközben ehhez gyűjtötte az anyagokat, addig ismeretlen dokumentumokat talált Kennedy gyilkosáról, Lee Harvey Oswaldról. Ezek alapján írta meg az Oswald meséit 1995-ben. Legutóbbi regénye az 1997-ben megjelent A fiú evangéliuma.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap