Megszületett Sólyom László köztársasági elnök
2004. szeptember 13. 12:06
Pécsett született, 1964-ben végzett a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem jogtudományi karán. Bírósági fogalmazóként kezdett dolgozni és közben könyvtárosi képesítést is szerzett. 1966-tól a jénai egyetem jogi fakultásán, a polgári jogi tanszéken tanársegéd volt, s a német polgári jogból is doktorált. 1969-83-ban az MTA Állam- és Jogtudományi Intézetében, 1970-75-ben az Országgyűlési Könyvtárban tudományos kutató, 1983-tól az ELTE jogtudományi karának polgári jogi tanszékén egyetemi tanár, 1996-tól a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára, s 2002-től az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem egyetemi tanára is. 1989-től az Alkotmánybíróság elnökhelyettese, 1990-98-ban első elnöke volt. 2005-ben a Magyar Köztársaság elnökévé választották. Kezdettől fogva részt vett a Duna mozgalomban. A Duna Kör alapító tagja, s az 1980-as évek elejétől a nem hivatalos környezetvédelmi mozgalmak jogi tanácsadója. 1987-ben a Magyar Demokrata Fórumnak alapító tagja, 1989-ben elnökségi tagja volt. Tevékenyen részt vett az Ellenzéki Kerekasztal munkájában. 1999-ben a Kölni Egyetem díszdoktorává választották. 1975-ben az állam- és jogtudomány kandidátusa lett, 1981-ben elnyerte a tudomány doktora fokozatot. 2001 óta az MTA levelező tagja. 1999-ben Humboldt-díjat, 2003-ban Nagy Imre-érdemrendet kapott. Publikációi hazai és külföldi szaklapokban jelentek meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2014
- Mátyásdomb: Lonkai-kastély
- Mi volt Augustus sikerének kulcsa?
- Zrínyi kirohanásai
- Az ujj nélküli apáca titka
- A gulyáskommunizmustól a műanyag kilencvenes évekig
- Kémelhárítók „rendszerváltása"
- Színészből lett politikusok
- A maffia Tízparancsolat-értelmezése
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Kezdődik a farsang! – Ilyen volt régen tegnap
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából tegnap
- A Cseka, az első szovjet titkos rendőrség, Lenin terror csapata volt tegnap
- A karácsonyi ünnepkör végét jelzi vízkereszt napja tegnap
- Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona tegnap
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer 2025.01.05.
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky 2025.01.05.
- Az államként működő olasz maffia vallásos jelképei 2025.01.05.