A titokzatos fehér barát: 455 éve halt meg Martinuzzi Fráter György
2006. december 18. 17:00
Négyszázötvenöt éve, 1551. december 17-én gyilkolták meg Fráter Györgyöt, a XVI. századi magyar történelem egyik legellentmondásosabb figuráját.
Korábban
Magyar egység török segítséggel
Az 1480-as évek elején született Horvátországban, vélhetőleg Kamicsác várában, az Utyeszenich köznemesi családból. (Velencei származású édesanyja eltorzított neve után Martinuzzi Györgyként is ismert.) A György barát, vagy Fráter György elnevezést a pálos szerzetesrendbe való belépését követően kezdte használni.
Fiatalon, nyolcéves kora körül került Corvin János udvarába, s bár apródként megtanult fegyverrel bánni, oktatására nem jutott sok figyelem. Húsz esztendős korától Szapolyai István nádor özvegyét szolgálta, de írástudatlansága miatt csak alantasabb munkákat végezhetett. A nagyszabású terveket szövögető fiatalember mielőbb pótolni akarta lemaradását, így belépett a pálos szerzetesek soraiba. Négyéves képzést követően rendjének egyik legtudósabb szerzetese lett, akit méltónak találtak arra, hogy a lengyelországi testvérmonostor, a híres czestochowai zárda perjeli méltóságát betöltse.
1534-ben váradi püspökké nevezték ki, így tovább nőtt befolyása. A "fehér barát" hosszas gondolkodás után arra a következtetésre jutott, hogy a haza egysége a törökök segítségével állítható vissza a leghamarabb. Remélte, hogy a Habsburg seregeket visszaszorító törökök is kimerülnek, így az ország mindkét nagyhatalomtól függetlenül, a főúri csatározásoknak is véget vetve járhatja saját útját. A török szolgaságtól is tartva végül tevékenyen részt vett az 1538-as váradi szerződés aláírásában, amely kimondta, hogy Szapolyai halála után Ferdinándra száll a magyar korona. A szerződés biztosította ország területi egységét, valamint Erdély függetlenségét is, amelyet György barát mentsvárnak tekintett a trónviszályoktól sújtott ország számára. A titkos szerződés híre nyomban eljutott a Portára is, a szultán azonban úgy viselkedett, mintha nem tudott volna a történtekről.
A törékeny politikai helyzetet alapjaiban változtatta meg Szapolyai házasságkötése: az öregedő király a lengyel uralkodó lányát, Izabellát vette feleségül, aki 1540-ben fiú örököst szült neki. Az egy szívszélhűdésen túlesett uralkodó alig pár nappal élte túl fia születését, az újabb agyérgörcs már végzetes volt számára. Szapolyai a halálos ágyán azzal bízta meg Fráter Györgyöt, hogy tekintse semmisnek a Ferdinánddal kötött szerződést, s ha kell támaszkodjon a törökökre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05