2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Óriásmadarak vadásztak az előemberre

2006. szeptember 4. 13:15

Nemrég sikerült bebizonyítani, hogy ragadozó madarak csőrének és lábának a nyoma látható egy Australopithecus kisgyerek koponyáján.

A madarak elől menekültek le a fáról az emberek

Ragadozómadarak által zsákmányolt
majmok koponyái

A 2,5 millió évesre becsült koponyát 1924-ben fedezték föl egy dél-afrikai barlangban. A tudósok azt feltételezték, hogy a koponyán látható sérülések valamilyen ragadozó emlőstől származnak, mert úgy vélték, hogy nem volt akkora madár, amely egy 12 kilós gyereket képes lett volna a levegőbe emelni.

Az amerikai Ohio állam egyetemének professzora és kollégái azonban másként gondolják. Scott McGraw és csapata összehasonlította a ma élő koronás sas zsákmányain keletkezett sérüléseket a Taung gyereknek nevezett előember koponyájával. A következtetés: a csontokon ugyanazok, illetve hasonló bevágások és karmolások láthatók.

A kutatók véleménye szerint ez elegendő bizonyíték arra, hogy a fiatal előember is egy ragadozó madár áldozatává vált. McGraw úgy véli, hogy a sasok nem úgy vadásztak, mint a nagymacskák, gyorsan öltek, és csőrükkel és karmaikkal szétmarcangolták az áldozatukat, aztán egyes darabokat vittek magukkal a fészkükbe. Az antropológus munkája során csaknem 670 csontot vizsgált meg, melyeket 16 sasfészekben találtak. Az eredmény meglepő volt, ugyanis a csontok egyharmada nagyobb, akár 11 kilós majmoktól származott. A szemüregnél és a koponya egyes részein látható lyukak azt mutatják, hogy ezek a madarak csőrükkel képesek a csontot is széttörni, hogy a puha szövethez jussanak.

McGraw szerint ezek a megfigyelések arra engednek következtetni, hogy a nagy ragadozó madarak jelentősen befolyásolhatták az emberszabású majmok evolúcióját, és szerepet játszhattak abban, hogy az ember lejött a fáról - olvasható a Spiegel online-ban.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár