Megszületett VIII. Henrik angol király
2004. szeptember 13. 12:06
A Tudor-házból származó VII. Henrik második fia és utóda Greenwich-ben látta meg a napvilágot. 1509-ben feleségül vette Aragóniai Katalint, bátyjának, Arthurnak özvegyét. Uralkodásában kezdettől kirajzolódott az az irányvonal, amely később az angol külpolitika jellemzőjévé vált: nevezetesen az európai nagyhatalmak közötti egyensúly fenntartása. A Franciaország elleni Szent Ligához csatlakozása (1511-1514) és a guinegatte-i győzelem (1513) lehetővé tette számára a XII. Lajossal szövetséges skótok seregének megsemmisítését még ugyanezen esztendőben, Flodennál. A francia veszély elmúltával a király kivált a Ligából, s mivel nyugtalanították I. Ferenc törekvései, V. Károly német-római császár mellett kötelezte el magát. 1527 után azonban - V. Károly megerősödése láttán - ismét a franciákhoz közeledett, azonban sikertelenül, mert I. Ferenc skóciai befolyását nem sikerült visszaszorítania. Ők a gyermekként uralkodó Stuart Máriát támogatták. Az angol uralkodó kezdetben mélyen kötődött a katolicizmushoz és hevesen elutasította a lutheránus tanokat, amikor azonban a pápa megtagadta Aragóniai Katalinnal kötött házasságának érvénytelenítését, szakított a római egyházzal. 1534-ben (1534.03.16.) az angol (anglikán) nemzeti egyház fejévé nyilvánította magát. Act of supremacy, Egyházfőségi rendeletével feloszlatta a kolostorokat, kisajátította az egyházi birtokokat és kíméletlen harcot indított a katolikusok ellen. Ugyanakkor megőrizte a katolikus világi hierarchiát és a szentségeket is.
Hatszor nősült, második, Aragóniai Katalin után elvett feleségét, Boleyn Annát, következő, harmadik felesége miatt lefejeztette. Harmadik és negyedik felesége Jean Seymour és Kleve-i Anna "élve úszta meg" a házasságot, de ötödik felesége, Howard Katalin szintén vérpadon végezte. Utolsó felesége Parr Katalin volt. A kétszeres feleséggyilkos király a híres államférfit, Morus Tamás lordkancellárt is megölette. Az anglikán egyház annak ellenére nem csak mint megalapítóját, hanem egyik szentjét is tiszteli benne. Hosszú uralkodása alatt elsődleges célja az ország központosítása, a királyi hatalom megszilárdítása volt. Magának az anglikán egyháznak vallási vezetője egyébként a mindenkori Canterbury érsek. Londonban hunyt el 1547. január 28-án.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap