Aki részt vett Hollywood alapításában: 30 éve hunyt el Cukor Adolf
2006. június 13. 14:00
Harminc éve, 1976. június 10-én halt meg Cukor Adolf (Adolph Zukor) magyar származású amerikai filmgyáros, producer.
Korábban
Mátészalkától Los Angeles narancsfarmjáig
Húszévesen látott először filmet, amelyben nem csak a művészetet és a szórakozási formát, hanem az üzleti lehetőséget is felfedezte. Rabul ejtette a vállalkozás öröme és kockázata, így 1904-ben - önálló boltját fenntartva - betársult egy filléres bódéba, a filmszínház kezdetleges elődébe (Nickel Odeon), ahol néhány perces mozidarabokat vetítettek. Marcus Loew későbbi mozikirállyal szövetkezve hálózatot épített ki, mivel azonban a piacon a korai nagy társaságokból alakult tröszt diktált, Zukor csak "függetlenként" kezdhette meg harcát az érvényesülésért.
1912-ben az Erzsébet királynő című francia film amerikai jogainak megszerzésével kezdett először nagyobb lélegzetű vállalkozáshoz. Saját 25 ezer dollárját kockáztatva, üzlettársai ellenkezése dacára mutatta be a Sarah Bernhardt főszereplésével készített, akkoriban példátlanul hosszú (kétezer méteres) filmet. A húzás bejött, Zukor kizárólagos forgalmazóként hatalmas nyereségre tett szert, de a hasznot meg kellett osztania az előadásnak helyet biztosító színházi vállalkozóval. Zukor még abban az évben megalakította a Paramount Pictures elődjét, a Famous Players Pictures in Famous Plays Company-t (Híres színészek híres darabokban - a francia filmvállalattól átvett jelszava szállóigéjévé is vált). A vezető Broadway-színészek részvételével az éppen aktuális színpadi sikerekből, illetve klasszikus regényekből készített filmeket, az elsők között 1912-ben A Monte Cristo grófját, 1913-ban A zendai fogolyt.
Az alapítók 1916-ban. Balról jobbra: Jesse L. Lasky, Adolph Zukor, Samuel Goldwyn, Cecil B. DeMille, Al Kaufman |
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale 18:05
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája 16:05
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski 15:05
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap